Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1997 / 2. szám - Penavin Olga: A szlavóniai magyarok nyelve

Penavin Olga • A szlavóniai magyarok nyelve

71

szókincsben és a mondatszerkesztésben viszont igen felgyorsult a köznyelvűsödés, ami a nyelvjárás szegényedését eredményezte és eredményezi. A magyar köznyelvi és a horvát, szerb nyelvű információáramlás, mely a legkülönbözőbb médiumok útján történt, erőteljesen hozzájárult a rohamos köznyelvűsödéshez. Csak az öregek őrizték meg több-kevesebb sikerrel a hajdani nyelvjárás „muzeális értékeit.” A fiatalabb, tanultabb generáció szégyellte a nyelvjárás másfajta kódjait, a másságot, igyekezett vagy a magyar köznyelvet vagy a horvát nyelvet elsajátítani, használni.

Az utolsó évek magyarországi menekülttábori élete még jobban fokozta a köznyelvűsödési tendenciát, ezt követelte meg maga az élet. Bizonyság erre az a tény, hogy míg 1991-ig levelező partnereim nyelvjárásosan fogalmazott levelekkel kerestek fel, most a menekülttáborokból vagy új lakóhelyükről magyar köznyelven írt leveleket küldenek. Ez azt jelenti, hogy az öregek eltávoztával a híres, szép szlavóniai nyelvjárás eltűnik vagy csak romjaiban marad meg.

Az a régi Kórógy, amely mindnyájunk és volt lakosainak lelkében él, sajnos végérvényesen elveszett. De talán a címerükben szereplő pelikán madár módjára az ősi életet, emlékeit vesztett Kórógy még egyszer újjá születik, mint sok évszázados történelme folyamán már oly sokszor! Ha egyszer majd sikerül nekik őseik földjére, szeretett falujukba visszatérniük, vajon ki és meddig fogja még kérdezni: Thánáorné mikor jűn mifelénk? Hogy mongyonk még válámit áz ápocsáok, nánók életéről, a boszorkáonyokról, a forgószélben dobogó szépásszonyról. Hucsó mondi? Nem hálom.”

E rövid megemlékezéssel adjuk meg a tiszteletet Kórógy, Szentlászló megfogyatkozott, sokat szenvedett, sok megpróbáltatást kibírt népének, akik a XL. zsoltár sorait bizodalommal, torokszorongató, könnyekkel küszködve énekelték a nagy megpróbáltatások idején is: „Tebenned bíztunk eleitől fogva, / Uram téged tartottunk hajlékunknak, / mikor még semmi hegyek nem voltának, / Hogy még sem ég, sem föld nem volt formálva, / Te voltál és Te vagy erős Isten / És te megmaradsz minden időben.”