Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1997 / 2. szám - Penavin Olga: A szlavóniai magyarok nyelve

68

Új Dunatáj 1997. május

akarta lejegyezni, hogy megóvja a pusztulástól. Szarvas Gábor, Balassa József is sürgető feladatnak minősítette a hagyaték megőrzését, lejegyezni azt a nyelvet, amelyet valószínűleg az Erdy-kódex írója, a szlavóniai származású, 1527-ben a kódexet befejező Karthauzi Névtelen, irodalmunk első modern íróegyénisége büszkén hivatkozva szülőföldjére használt. Zolnai Gyula az 1519-ben elkészült teljes bibliafordítást tartalmazóJordánszky-kódexről írja: „Nyelvjárására nézve az Erdykódexszel egyetemben, mind nyelvsajátságait mind tájszavait illetőleg a mai alsódrávai nyelvjárással mutat meglepő egyezéseket.” (Zolnai Gyula: Nyelvemlékeink a könyvnyomtatás koráig, Bp. 1894.)

B. Szabó György: Szlavóniai jegyzetek, 1950 c. kötetében írja: „Csodálatos nyelven beszélnek. A hangképzés eredetisége, szokatlansága az, ami legjobban meglepi a távolról jött magyart. Mintha kódexirodalmunk nyelve hangzana fel. A diftongusok, a kettőshangok változatossága, bősége az illabiális [a] ejtése, a nyelv zeneisége és a régi szavak sokasága! - az Erdy-kódex írójára gondolok, a Karthauzi Névtelenre... aki innen indult, szlavóniai származású volt...”

Sajnos, hangzós anyag hiányában egész a XIX. században bekövetkezett nagyfokú érdeklődésig e népi megnyilvánulás iránt a híradásban nagy űr tapasztalható, mindaddig, míg Hoblik Márton, Szarvas Gábor, Balassa József, Garay Ákos tanulmányai meg nem jelentek. Addig ugyanis csak szórványos megjegyzésekről tudunk.

1885-ben pl. egy egyházi vizitátor a következőket jegyezte fel Haraszti nyelvéről: „Különös a beszéd, a hanghordozás. Selypítenek, nyújtják a szót, különböző magánhangzókat ejtenek egybe... Némelykor megérteni is bajos... szavaik is sajátságosak vannak.”

1906-ban a 4 szlavóniai faluban kutató Garay Ákos festőművész, a Kisfaludy Társaság kiküldötte a következő igen lényeges megjegyzéseket rögzíti: „Eredeti sajáts ágúnak találtam, hogy az asszonyok más kiejtéssel beszélnek, mint a férfiak, sőt ez az asszonyi beszéd is kétféle... Előfordul, hogy... valamelyik férfi asszonyosan beszél, ami azonban nagy ritkaság. Ezt oszt úgy mondják, hogy „pejpösen” beszél. Az egyik fajta asszonyi selypítő beszédmódnál az, sz, ehelyett zs, s, cs-ét ejtenek ki. A másiknál megfordítva a zs, s, cs helyett z, sz, c-ét. így pl. az elsőnél mező > mezső, szár>s£ior, táncol > tháncsol. A másodiknál viszont a rozsa-rúzsa-rózúú, piros > phirosz, csipke > chipkee.

A kemény mássalhangzókat, itt-ott a lágyakat is h-val ejtik ki, a férfiak ritkábban kivévén a harasztiakat, az asszonyok azonban általánosan.”

A menekülésig az évszázadokon át hagyományozódó ősi sajátságokat, melyek más nyelvjárásokból régesrégen kivesztek, itt a Palacsa mocsártól védett területen, ebben a szigetszerű „rezervátumban” a távoli világtól elzárva őrizték meg, konzerválva a régi ízeket, színeket, képzésbeli sajátságokat, nyelvi fordulatokat, ősi szava-