Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 2. szám - Németh Csaba: A könyv allegóriája
62 Új Dunatáj 1997. május Amikor valaki elgondolja, hogy mit kell tennie, és ezt értelemszerűen elrendezi, akkor mintegy az értelem könyében olvas. Amikor pedig vétket követ el, és megfeddése után megbánja, mintegy a megjavítás könyvének olvasásán fáradozik. Ha pedig valaki megvádolván a Mestert hallja: Hol vannak, akik téged vádoltak? menj, és már többet ne vétkezzél [Jan VIII, 11]; a kegyelem könyvében olvas: Jézus pediglehajolva az ujjúval írt a földre [Ján VIII,6]. Most tehát megvan a könyv írója és titulusa, van tollad és nádtollad, van pergamened is. A lehajlás az irgalmas Isten leereszkedése. Az író Jézus, azaz Megváltó. Mindezek találkoznak, hogy megváltson az, aki lehajol, mivel aki leereszkedik, a megváltást nyújtja. E műben így kezdődik a titulus: „A kegyelem könyve”. Ugyanis nem az van, hogy elöl jártak az érdemek, hogy aztán megbocsátassanak a vétkek; hanem azok megbocsáttatnak, és ezt a kegyelem előzi meg. A toll vagy az írónád Isten ujja, azaz a Szentlélek jósága. Ezzel az írónáddal íródnak Mózes táblái. Ugyanerről mondták Egyiptomban a mágusok: Ez isten ujja [Kiv VIII, 19], A pergamen a föld, azaz a földi vágyakozásoktól teli szívek, amelyekről leszáradt a vér és a szőr, azaz a felesleg és a testi vágyakozások. A könyv anyaga a megbánás, tartalma (sententia) könyörületből áll. Szándéka (intentio) egy ügy körül forog; ugyanis arra irányul, hogy a vétkes irgalmat nyerjen. Ha pedig megvizsgáljuk, hogy afilozófia melyik része alá sorolható be, az etika alá sorolható. Az etika erkölcsi tudomány. E könyvben pedig arról van szó, hogy a rossz erkölcsöket lerombolja, és a jókat felépítse. Az olvasót jóakaratúvá, tanulékonnyá és figyelmessé teszi. Jóakaratává teszi az olvasót, amikor a vétket megbocsátja. Figyelmessé teszi, amikor a (ti. a jócselekedetek) eljövendő viszonzásának jutalmát ígéri meg. Tanulékonnyá teszi, amikor mennyei tanokkal tanítja az olvasó elméjét. E három könyvet - azaz az értelem könyvét, a megjavításét és a kegyelemét - egy kódexbe írják. Ez a kódex a Szentírás, amelyről János által mondatik az Apokalipszisben : Es láttam egy mennyből leereszkedő angyalt, és kezében nyitott könyvet tartott. Es elvettem a könyvet az angyal kezéből, és lenyeltem, és számban édes volt, minta méz. Es miután lenyeltem, megkeseredett gyomrom [Jel X, 10]. Ezért írja a boldog Gergely [ti. Nagy Szt. Gergely]: »lenyeljük a könyvet, amikor kapzsisággal vesszük magunkhoz az élet igéit«. A „lenyelés” e szaván nem más, mint tétlenségünk lomhasága kap feddést, mert az Ur szavát és misztériumait önmagunktól nem keressük, és kényszerítve e beszédeket másoktól halljuk. A könyvet tehát lenyeljük és megesszük, mialatt Isten igéjét olvassuk. Ugyanis sokan olvasnak, és az olvasástól éhesek. Sokan az igehirdetés szavát hallgatják, de a szó után üresen és éhesen távoznak. Mert - jóllehet elméjükkel felfogták a szentbeszéd értelmét - elfeledve, és nem megőrizve az általuk hallottakat, azokat szívük belsőjében nem helyezték el. Azok olvasnak pedig, és az olvasástól nem éhesek, akik megértik, és meg is őrzik azokat, amiben fáradoznak. Ezek lényé
