Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 1. szám - Juhász Erzsébet: A köd motívuma
12 Új Dunatáj 1997. március Juhász Erzsébet A KÖD MOTÍVUMA ADY ENDRE, MIROSLAV KLEZA, ROBERT MUSIL ÉS ARTHUR SCHNITZLER MŰVEIBEN Az Ady Endre és Miroslav Krleza műveiben előforduló köd motívumának összevető vizsgálatakor nem feltétlenül Ady Krlezára gyakorolt hatásából kell kiindulnunk, hanem ennél távolabbra utalóan, a vizsgálódásokat az egész kelet-közép-európai irodalmi és kulturális régió sajátos vonásainak feltérképezésével kell kezdenünk. Azt is le kell szögeznünk mindjárt az elején, hogy a köd metaforikus jelentésben szerepel e szerzőknél, s rokon értelmű vele a láp, a mocsár és a sár motívuma is, így vizsgálódásunkat az utóbbi motívumokra is ki kell terjesztenünk ahhoz, hogy e jellegzetes fogalmakat érdemükben értékelhessük a szóban forgó szerzőknél. Hogy sajátosságukat még körültekintőbben megragadhassuk, nem árt, ha olyan alkotók köd-motívumával is egybevetjük, mint Robert Musil és Atrhur Schnitzler. A meglévő hasonlóságok és különbségek megbízhatóbb értelmezést ígérnek a többféle összevetés alapján. Hanák Péter A Kert és a Műhely című, az összevetés szempontjából is példaértékű tanulmányából kell kiindulnunk. Bécs és Budapest szellemi életét összehasonlítva állapítja meg Hanák Péter, hogy „Az osztrák polgárság legsajátosabban bécsi alkotó értelmiségi elemei most már semmivel sem tudtak azonosulni: sem a vérmes nacionalista és demagóg keresztényszociális agitációval, sem a szocialista mozgalommal, de a félelmetes technikai civilizációval és az etatista bürokrácia uralmával sem. Minthogy liberális hitvallásuk szubsztanciája az autonóm egyén szabadsága és biztonsága volt, amikor minden oldalról hatalmas, kiismerhetetlen és irányithatatlan erők fenyegették, valóban nem maradt más kiút számára, mint a kivonulás — a tág értelemben vett »szecesszió« — a villájuk valóságos vagy a lelkűk virtuális kertjébe, ahol a klasszikus hortus conclusus biztonságának aurája, kultúrflórája a külvilági káosztól megőrizhető szépség harmóniája, s a megmentett autonómia illúziója vette őket körül.” Ezzel szemben Budapesten a kivonulás a közéletből a tényleges vagy a lélek virtuális Kertjébe nem vált „a korszak szellemi arculatát meghatározó tényezővé”. „Az új magyar kultúra központi témája — írja Hanák Péter — az ország — talán a valóságosnál súlyosabbnak érzett — elmaradottsága, középkorisága, társadalmának kirívó szociális igazságtalansága. Ez az érzékenység nem csupán a publicisztikát jellemzi, hanem a szépirodalmat és a művészetelméleti írásokat is.” Hanák Péter tanulmánya megállapítja, hogy a század elején teremtődik meg Magyarországon a fiatal nemzedék evidenciaélménye, s ez nem más, mint az elmara-
