Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 2. szám - Olasz Sándor: Lélektaniság és személyesség a Timár Virgil fiában
Olasz Sándor • Lélektaniság és személyesség a Tímár Virgil fiában 29 nincs se átok, se máglyahalál. Viszont van szenvedés - Didóénál nem kevésbé gyötrő. A szélzúgást Tímár tengermorajlásnak hiszi; Didó is így hallgatja a tenger zúgását. A regényben olvassuk: „nagy árbocok feszülnek az égen, útjára készül a hitetlen trójai...” Másnap Pista is hajóra száll. Hajóra, s ezzel újabb ősi toposz kerül a regénybe. Az „önkéntelen asszociáció” azonban szédíti és megborzasztja Timárt: „Milyen borzasztó szennyes a földiek szerelme! De nem is igazi szeretet az: mondum amabam, et amabam amare... amorem amabam... et quaerebam, quid amarem... idézte magának Augustinust: még nem szerettem, nem tudtam, hogy mit kell szeretni; a Szerelmet szerettem: kerestem, mit szeressek... Most következik az igazi, az egyetlen szerelem: az Isten szerelme...” Hogy mennyire kap e befejező mondatokkal transzcendens távlatot a regény, vita tárgya lehet. Rónay Györgynek tökéletesen igaza van abban, hogy Tímár valójában önző, minthogy saját életét úgy akarja megoldani, hogy magához láncol valakit. „...holott saját életünket csak mi magunk oldhatjuk meg. Ezért kell szükségszerűen elveszítenie szeretete tárgyát, hogy veszteségében fölfedezze valódi természetét: transzcendens voltát. Ebben a katolikus megoldásban válik a regény mélyen katolikussá - alighanem mindmáig a legtisztább és legszebb katolikus regénnyé.”15 Közismert irodalomtörténeti tény, hogy Babits sem titkolta katolicizmusát. Ugyanakkor többen figyelmeztetnek arra, hogy az életműben mindvégig ott bujkál a néma Istennel való perlekedés. A hit számára nem a liturgiát, a kultuszt, s különösen nem a fanatizmust jelentette. Katolikus regénynek Babits műve legföljebb annyiban nevezhető, amennyiben Pilinszky János lírája katolikus líra. Mindkettőjük műveiben ott van az ember veszendőségének, elveszettségének élménye a jámbor derű és a hit ellenében.16 A Tímár Virgil fia az útkeresésnek azt a nagyon ősi változatát mutatja meg, amelyben az átmeneti boldogságtól valami nagyon távoli szeretet (transzcendencia) felé vezet az út. Ez azonban nem homályosítja el azt a sokféle szeretetet, amelynek tárgyai közvetlen közelünkben lehetnek. A regény következő mondata is ebben a kontextusban értelmezhető: „Az ember, ha már nem fiatal, az Istennel együtt sem elég többé önmagának. Tímárban földerengett az élet titkos igazsága: hogy csak az él igazán, aki másért él. A szeretet az Isten grádicsa.” Babits Mihály európai irodalomtörténete tanúsága szerint nem a regényt tartotta vezető műfajnak. Két évtizeden át mégis csillapíthatatlan kíváncsisággal fordult felé, kísérletezett vele, s valójában minden művében más-más változatát teremtette meg. A mélylélektani indíttatású A gólyakalifa után a Tímár Virgilfia már jóval érettebben valósítja meg a modern tudatregényt. A Kártyavár (1923) társadalmi szatíra, a Halálfiai (1927) a családregény óvatos megújítása, az Elza pilóta vágy a
