Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1997 / 2. szám - Olasz Sándor: Lélektaniság és személyesség a Timár Virgil fiában

Olasz Sándor • Lélektaniság és személyesség a Tímár Virgil fiában 27

léfordulás, távolodás a kintiektől. Önmegélése, önmegvalósítása szempontjából azonban (minthogy ez utóbbi csak valamely interakció révén lehetséges) a mind fokozottabb kitáguláshoz hasonlítjuk ugyanezt a történést. E spirális útvonalat egyidejűleg kell tehát megjárnunk bentről kifelé és kívülről befelé haladva, a helyzet eldönthetetlenségéből, alapvető kétértelműségéből következően.”9 További ellentmondás lehet, hogy eme spirálszerű szerkezet mellett a linearitás nyomai is megmaradnak. A szövegtest kétharmadánál, az aranymetszésponton, Vitányi megjelenésével fordulat következik be. Sőt, az egyenesvonalúságon kívül az egyes történetdarabok elrendezésében változatlanul meghatározó a kauzalitás. Erre is gondolhatott Kosztolányi: „A meghatottságot hideg kéz igazgatja, a spiritualizmust az előadás realizmusa hangsúlyozza az ellentét erejével. Egyetlen egy »szép« részlete nincs. Az egész »szép«. Amint az író kibontja a mesét, sohasem sietve, az indítóokokat idején elhelyezve és gazdaságosan fejlesztve, szemünk előtt érik meg mondanivalója, s a várakozásban, akárcsak az írónak, nekünk is örömünk telik.”10 (Kiemelés tőlem: O.S.) Ez a némi retardációval adagolt oksági láncolat magyarázza, hogy nincsenek rejtelmek, rejtvényszerű motívumok, a sejtelem sávjában aligmarad valami. Ha a látomás irányába megy el az elbeszélő (például a Pistára leselkedő, a fiút elrabolni akaró nők elképzelésekor) akkor sem a regulázatlan vizionalitásnak vagyunk tanúi.

Babits Mihály Mythológia c. novellájában (1918) olyan emberi alaphelyzetet ismerhetünk meg, amely a Tímár Virgilfia előképe. Ez a novella viszont Herakles és Hylas mitológiai történetének parafrázisaként is fölfogható. Kerényi Károly írja, hogy az Argonautákhoz csatlakozó Herakles a Márvány-tenger egyik öblébe érve elveszíti ifjú társát, Hylast, akit a forrásnimfák ragadnak el.11 Babits novellájában Herakles is úgy vigyáz Hylasra, „mintha a fia lenne”. Herakles is úgy áll a nimfákkal, mint Tímár a nőkkel. Herakles aggodalma is hasonló: „lassankint észrevette, hogy a fiút csakugyan a nimfák kezdik behálózni...” Amikor Herakles azt hiszi, hogy a fiú kizárólag az övé (hiszen emlékeitől „régi kapcsaitól” is megszabadul lerombolt hajdani otthona láttán - vö. Vágner Pista), Hylas ridegen közli: „most külön utakra megyünk, ó, Herakles! Most már nem fogunk többet együtt vadászni...” Igaz, másféleképpen reagálnak a fiú távozására: Herakles hisztérikus kétségbeeséssel, Tímár a belső nyugtalanságát leplező (látszat) beletörődéssel.

A novella hősei un. referenciális hősök (ilyenek lehetnek a történelmi szereplők vagy az allegorikus képzetek megtestesítői)12, s ez szorosan összefügg Babitsnak azzal a módszerével, amely a kép- és motívumrendszert éppúgy művelődés és gondolkodástörténeti utalásokkal gazdagítja, mint a lelki folyamatok leírásait. Ugyancsak az egyetemes kultúrtörténet egyik epizódjához kapcsolódik az Odysseus és a szirének c. novella is. Ezeknek a parafrázisoknak Eisemann György szerint az a különlegességük, hogy „önállóan élve is, mindezt az ismeretbeli hátteret, érzelmi au