Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 2. szám - Vadas Ferenc: Baka István a Babits-házban
22 Új Dunatáj 1997. május volt. A leszorítottság és ugyanakkor az, hogy több vagyok a környezetemnél”. SZTYEPAN PEHOTNIJ Az 1994-ben Sztyepan Pehotnij testamentuma címmel közreadott kötet végrendelet: nem egy ismeretlen orosz költőé, hanem Baka Istváné, hisz a név tükörfordítás. - A szálak messzire vezetnek, az orosz szakos tanárképzés leningrádi évéig. Baka István nem tartozik a saját énjüket közvetlenül feltáró költők sorába. Inkább másokban: Széchenyiben, Háryban, Séner Jánosban, a Liszttel egy napon született zenetanárban keres magának szerepet, ami lehetővé teszi, hogy legbensőbb ügyeiről is elmondhasson egyet s mást. A testamentum is több egy sohasemvolt orosz költő magyarországi bemutatkozásánál! A kötet lelki végrendelet: azon értékek elismerése az orosz szellemiségben, amelyek leginkább megfelelnek a szerző világszemléletének. A testamentum közzététele után, amint az várható volt, egyre jobban hajlanak, rövidülnek a napok. A Tűzbe vetett evangélium verseiben megfogadja a hetvenes évek közepén, hogy Isten nevét többé nem írja papírra, aztán szinte egyebet sem tesz, mint vele perlekedik, hozzá fohászkodik: versében szívesen lenne „rím” vagy „asszonánc”; rossz néven veszi tőle, hogy jobban él „a vírusban s a rákban”, mint a hozzá esdeklő imákban. A remény élteti még, meg a szavak, a November angyalához szólók: Jöjj el hozzám, november angyala! Halottak napja elmúlt, - élni kell! S ha élni kell, a kő is énekel. Férfiasán és költőien készül a halálra. „Csillagfényszalmaalmon” várja, míg „hangtalan versébe” belehal. 1995. szeptember 20-án fagy ajkára a szó, az utolsó kenetre sem válaszol, csak kezét tudja imára kulcsolni, miközben Tünde, a gondos feleség jóvoltából Bach muzsika szól. A zenénél csak a költészetet szerette jobban.
