Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 2. szám - Vadas Ferenc: Baka István a Babits-házban
20 Új Dunatáj 1997. május Vadas Ferenc BAKA ISTVÁN A BABUS-HÁZBAN* Baka István művészi pályája az „angyalok városából”, Szekszárdról indul. Onnét, ahol Garay János, Babits Mihály és Mészöly Miklós született, arról a tájról, ahol Petőfi iskolába járt, Vörösmarty nevelősködött. A költő utód Garay Jánosnak bordalokkal adózik, Petőfiről, Vörösmartyról költeményt ír. A Bartina alatti településen világra jöttek közül Mészölyt tekinti elődjének, talán azért, mert legszebb műveit Szekszárd ihletésével írta. Negyedszázaddal visszadátumozott képeslap-térképét (Képeslap 1965-ből) is neki ajánlja, a verssorokkal rajzoltat, melyre a Csörge-tó, Csatár, ajobb- s Balparászta és a többi irodalmi magasságba emelt hely közé az Augusz-kastély és a Séd-parti emeletes, de mégis fehérre meszelt ház is felkerül: Augusznál Liszt zongorázik, „a régi házban verset ír Babits”. A régi házat egy gazdagon berendezett, templomi rangra emelt múlt emlékeként avatta múzeummá Illyés Gyula 1967 nyarán, megjósolván, hogy rövidesen zarándokhellyé válik az épület, melybe nagy szülöttének lelke mindig visszajárt. - A jóslat bevált. Tízezrek keresik fel évente határon innen és határon túlról, hol magyar anyanyelvűek élnek, a templomi rangra emelt hajlékot, de Baka István, a Babits - József Attila közti ellentétet eltúlzó, irodalompolitikának köszönhetően, csak hét év múltán lépte át küszöbét az avatás után. Költészetére József Attila volt hatással, Babits nem érintette meg, prózájára inkább hatott, attól kezdődően, hogy egyetemista korában a Halálfiai-1 lelkesen olvasta. A sors kegyes ajándéka, hogy emlékkiállításunkon a nagy előd és a tehetséges utód íróasztala egyazon fedél alá került, nemzedékeket átölelő szimbólummal, hisz a Babitsék mahagóni bútora a 19. század elején készülhetett, Baka Istváné pedig a mi korunk terméke. Költőnek készült, eszmélésétől kezdve. Első versét nyolc évesen írja. Tizenkét évesen a Garay téri iskola anyák napi ünnepségén Édesanyámnak című versében a legszeretettebbnek - virág kíséretében - a számára legdrágábbat adja: a „kis kacskaringós rímeket” és a szavakat, a jövendő mesterség kellékét és nélkülözhetetlen alapanyagát. A szavak, a halványuló, tárgyakká hűlő, strófává összeálló szavak hűek maradnak, „a semmi és a lét közötti küszöbben” is szolgálnak, a Hét csillagkép című költeményt kivéve, melyben a Garay gimnázium fülig szerelmes diákja „szavak nélkül” bolyong az imádott lány szívében a testi mámor forrásától átlényegültén, kétkedő kérdések tucatjával: * Elhangzott a szekszárdi emlékkiállítás megnyitásakor, 1997. április 11-én
