Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 2. szám - Köztünk voltál, Baka István - Baka István szüleivel beszélget Töttős Gábor
Baka István szüleivel beszélget Töttős Gábor 15 ötös, Tündével kibékültem, pénzem viszont egy fillér sincs. Akkor sejtettem, hogy Tünde a félévi szünetben nálunk lesz. Akkor vette is el. Egész a buszmegállóig a Tünde elutasította, másnap elmentünk, István meg én szalagkitűzőre, és mikor megjöttünk, mondja az apuka, hogy kaptál egy táviratot Gyönkről. Mert akkor Tünde édesanyja épp Gyönkön volt az ifjúsági nevelőintézetben. Elment kerékpárral Gyönkre. Nem jött meg. Már a közlekedésieket elküldtem Gyönkig... Visszajöttek, és mondták, hogy nem lehet baj, nem látták sehol. Másnap aztán bejöttek hozzám a hivatalba a nászasszonnyal. Leültettek, és Istvánkám megmondta, hogy szombaton esküsznek. Nem tudom, mit válaszoltam, de arra emlékszem, annyit mondtam, jól gondolják meg, nálunk nem divat a válás, meg mindenfélét mondtam. Ők sokat kuncogtak utána rajtam, hogy én őket hogy helyretettem, hogy kioktattam őket. S akkor a beosztottaim féltettek egész héten. Azt hitték, hogy megbolondulok, mert úgy jöttem-mentem, mint aki csak testben van ott, lélekben nem. Állandóan valaki mellettem volt. Kérdeztem tőle, most te itt mit akarsz? Attól félek, hogy rosszul leszel. Előtte volt egy idegkimerültségem. Agyondolgoztam magam... Egyedül voltam hat helyett az egyik héten... Féltettek engem borzasztóan. De aztán nem történt szerencsére semmi. Úgyhogy a végén nagyon szép kis esküvő lett. T.G.: — Szegeden hol tudtak ők lakni? Kollégiumban? Anya: — Nem. Istvánkám albérletben lakott. Abban az évben Rittenspornnal, aki katonatársa is volt, s aki Párizsban van. Aki aztán a japán lányt vette el. Ezen a lányon keresztül került ő kapcsolatba Leningrádban a nyugati kollégistákkal, mert a keletiek külön laktak, a város másik részén, a nyugatiak meg túl, a szigeten. Ez a Rittensporn már az édesanyja méhében is idegen nyelveket tanult, az édesapja tudósító volt. Állandóan külföldön éltek. Csak a gimnáziumot végezte itthon. Fél évig volt kint Moszkvában, és mert utazni. István is el mert menni a balti államokba, de messzebb nem, és Moszkvát nem szerette. Visszamenekült Leningrádba. Neki Moszkva valahogy rideg volt. S akkor a (Rittensporn) Gáboron keresztül megismerkedett a Jurival, ezzel a japán lánnyal. Ennek voltak szovjet barátai. Az igazi nagy barát, Oszip, vele úgy barátkoztak össze, ő hordta neki a szamizdatot. Ő most Kanadában él, ott tanít az egyetemen. Voltam a szüleinél vendégségben. Oszipnak hol volt állása, hol nem, bár nagyon művelt fiú volt. Akkor munkakerülésért bevarrták, söprögette a leningrádi utcát. így került kapcsolatba a szamizdatosokkal. István így remek jó ismeretségekre tett szert. Megismerte a tiltott Ahmatovától kezdve mindet, még a sírjához is elmentek. Én is voltam velük Ahmatova sírjánál Leningrádban, és mindenhova elmentünk, ahova tilos volt, oda is... T.G.: — Mint BM-es, nem féltette ettől? Anya: — Nem féltettem, bár u^ána jöttem rá, hogy engem is figyeltek és kísértek a Vörös Nyílon. Pénteken odaértem, de csak hétfőn jelentkeztem. Ott aztán úgy or-
