Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 2. szám - Köztünk voltál, Baka István - Baka István szüleivel beszélget Töttős Gábor
16 Új Dunatáj 1996. június dított velem egy alhadnagy, hát énvelem még úgy nem kiabáltak az életben soha. Mondom, mondd már neki, kisfiam, hát én is rendőr vagyok, magasabb rendfokozatom van, mint neki, hát hogy beszél ő itt velem. Micsoda dolog ez? A nagy orditozásra bejött az illető hölgy parancsnoka is, s azt mondja, hogy már péntek este óta ott van nála az én másik lapom. S akkor leesett a húszfillér... Apa: — Nagy volt a bizalom... T.G.: — Egy dolog szöget ütött afejembe. Mennyireféltette a fiát? Azt biztosan látta, hogy egy fajta ellenzékiség van benne. Egy fajta más gondolkodás. Anya: — Megmondom. Én féltettem, hogy úgy ne essen baja, valami komolyabb, hogy ne kezdjék ki. Mert mikor a Székelyek megjelent, odaült az asztalunkhoz T.J.. Előtte soha nem ült le ebédre oda, ahol én ültem. Az irodalmat értékelte. S úgy kanalazza a levest, és azt mondja: — Maguk székely származásúak? Mondom: — Miért? A Székelyek című versből gondolja? Azt mondja, honnan tudom, hogy abból gondolja? Mondom, csak onnan gondolhatja, de nem vagyunk székely származásúak. A férjem szekszárdi, ő tiszta magyar, én meg az isten tudja milyen származású vagyok. Énbennem minden van a lengyeltől a szlávig, az osztráktól a szerbig. Mert csupa ilyen név, hogy Schubert meg Petrits, meg Stirszky meg Berett, ez egy se magyar név. Ezek voltak a nagyszülők. Miért, mondom, mi nem tetszett benne ? Félreértette? Abban mi van? Azt félti, hogy a székelyek eltűnnek. Kint járt Kisszékelyben, meglátta a gyönyörű kézimunkáikat s az megragadta őt. Hát én tudtam, hogy egészen másról szól, de miért mondjam azt?! Bántották volna, és ref-es lehetett volna. De azért nem mertek hozzányúlni. Békén hagyták, csak elhallgattatták. Mellőzték. Hatszor felterjesztettékjózsef Attila-díjra és mindig kihúzták. És Szegeden a vezetés nem törődött vele az utóbbi pár évig. Apa: — Volt olyan, hogy az iskolából kitiltották szegényt. T. G.: — Az egyetemről? Anya: — Nem, hanem hívták, amikor már a Kincskeresőnél volt. Az egyetemen, ott mindenki nagyon szerette. A Deme Laci bácsitól kezdve... Azt mondom, Laci bácsi, aztán fiatalabb, mint én, meg az Ilia Miska is fiatalabb, mint én. Most derült ki, mindig azt hittem, olyan egykorúak lehetünk. Szegeden mondták, hogy már megbánták. Ezek, a szekszárdiak, I. J., Z. L., ezek örültek, hogy elment... T.G.: — Akkoriból nem emlékszem rá. Nem tűnt föl, hogy van egy költőSzekszárdon, bár igaz, katona voltam. Anya: — Nem tűnt föl a megyei tanács művelődési osztály vezetőjének sem. Ott volt a Kortárs, amiben akkor bemutatták Istvánt. Költőtalálkozó volt a Babitsban. Czine Mihály, aki ezt vezette, átment a gimnáziumba, s mondta Istvánnak, hogy te miért nem jössz át? Azt mondja: — Ahova engem nem hívtak, én oda nem megyek. S akkor Czine elment a megyei tanácsra, L-hoz és kérdőre vonta. Ahelyett, hogy örülne, hogy a városnak van egy ilyen költője, még annyit se tesz meg, hogy meg-
