Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1996 / 1. szám - Solymár Imre: A kakasdi sváb bábaasszony szakmai és etnikai identitása

64

Új Dunatáj 1996. április

szokásai közül teljes határozottsággal szembehelyezkedett azokkal, melyeket higiéniás szempontból rossznak ítélt. A sváboknál például még a férj sem mehetett be, a székelyeknél meg ott ült 10-12 komaasszony, koma, a férj, s várta, nézte. Az újszülöttet nem tépett ingbe, de előkészített, mosott-vasalt-fertőtlenített ruhába kell csavarni! - követelte meg a Kakasdon szokottat.

Amikor az „ismét lány”-nyal elégedetlen férj lerészegedik, tombolni kezd, a bába menti meg a friss gyerekágyas életét. Ekkor hangzik el a hálás mondat - félretéve a nemzetiségi különbséget - . „A lány neve legyen Amri!” 1945. augusztus 14-én pedig Trézsi néni mondja: „Hát a kend nevét kapja, Annus lesz.” Hívják a litánia utáni keresztelőre, akkor még nem tudja, komaasszony lesz, csak amikor visszaérnek, a kedves köszöntésből: Hát megjött, komaasszony? - A székely ünnepi ebédet ma is el tudja sorolni, értékelve, miben tért el készítésre, ízre az addig megszokott svábétól.

Mindez 50 éve történt. Hivatásának aktív korszaka mára lezárult, szakmai életútja befejezett. Nyugdíjas. Sváb mivolta, etnikai identitása egy példaértékű életút áttekintésével teljes.

A mai Amri néni karakterrajzából sváb munkaetikája, anyanyelvi háttere érdemel külön figyelmet. „Az igazi svábok, ez egy különleges nép!” - mondja. „És ez bennem is megvan. Három órakor kelni és 4 órakor kelni, mikor a többiek ébrednek, már dolgozni. Én 3/4 4-kor keltem egy egész életen át. És ahogy felébredek: hogy lehet valamit csinálni!” Egy másik alkalommal: „Elhiszi? A sváb vár más. Nálam az óra már előre van hajtva, másfél hete. Aszerint kelek.”

Az orvosi szociológia szerinti ún. betegség-magatartást hárította, hárítja, amennyire csak lehet. Egy megjegyzés a főorvosról, aki a „hogy érzi magát?” kérdés után máris a körmöket nézi. Értetlenkedő kérdésemre a magyarázat: „Hoty mártolkoszott! Mert ha tolkoszott, az láccik a készén. És ha tolkoszott, akkor már mektyótyult.”

Ám jön az öregkor, a testi erő hanyatlása, cukorbeteg- és és szívpanaszok. A jelek figyelmeztetőek: „Itt fekszem és nézem az újságot, a munka közepén.” Máskor meg: „Úgy dolgozok, mint azelőtt, de sokat ülök.” Biológiai órája is mintha késne, igaz, csak negyed órát. Most, „idős korban” 5-kor kel. Szenderegne még, de megszólal a belső hang: „Miért feküdjek most itt, mikor kinn valamit lehetne csinálni ?” A cumisüvegből etetett csökött malacka dundin áll, s „köszön”, de a fák metszetlenül nyúlnak utána: „Miért nem metszettem? Mert nem voltak készeim!” - mondja tükörfordításban, magyarul. - „Meddig ezek teremnek, én már nem leszek.”

Mikor utolsó óráját említi, utolsó munkájára gondol. Melyik lesz az? „Kimostam a meszelőket. És sírva mondtam: Talán utoljára meszeltem.” De azért optimista. „Ha én tűtök enni, akkor tűtök tolkoszni is!”

Másságának alapja a német anyanyelv, nyelvhasználatában a német-magyar