Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 1. szám - Grendel Lajos: Közép-európai polgár
48 Új Dunatáj 1996. április A kommunista diktatúra célja az volt, hogy lerombolja a polgári társadalom intézményrendszerét, s romjain létrehozzon egy utópisztikus társadalmat, amelyet az egyenlőség elvének álarcában a polgárok egyenlően totális alávetettségének állapotára alapozva épít föl. Ha a Közép-Európa fogalmat kiszabadítjuk a fikciók világából, megtisztítjuk az idők során rárakódott ideológiai salaktól és megpróbáljuk valóságos tartalommal megtölteni, akkor a posztkommunista Európának azt a régióját kell Közép-Európaként megneveznünk, amely az Európai Unió és a volt Szovjetunió, a Balti-tenger és az Adriai- illetve Fekete-tenger között terül el. Jobbára tehát ún. kis államokat számos nemzettel és nemzeti kisebbséggel. Ez azt is jelenti, hogy a közép-európai zóna 1945 után még keletebbre csúszott, s a szovjet birodalom érdekszférájába kerülve, illetve a marxi-lenini kísérlet szenvedő alanyaként gazdasági-technológiai elmaradottsága Nyugat-Európához képest tovább nőtt. A térségre multikulturalizmus jellemző, a hol lappangó, hol akár véres konfliktusokban is megjelenő nacionalizmus, a korszerű nemzeti és társadalmi öndefiníció hiánya, a lassan krónikussá váló identitásválság, az ezzel járó értékzavarok vagy éppen értéknihilizmus, a természetes, a térség adottságaiból kiinduló és ahhoz igazodó történelmi fejlődés megszakítása. Ennek egyik következménye éppen a polgári osztály likvidálása volt, s értékeinek kiiktatása a hagyományból. A bajt növelte, hogy ez a folyamat javarészt olyan államokban ment végbe, amelyekben a polgári fejlődés viszonylag későn indult meg, és félbeszakadt, mielőtt kiteljesedhetett volna. Persze ahhoz, hogy polgári fejlődésről, polgári demokráciáról és polgári értékekről beszélhessünk, mindenekelőtt föl kell tennünk a kérdést: mi a polgár, kit tekintünk polgárnak. „Nehéz eldöntenünk, mi a polgár-- írja Alain Plessis, francia történész a Polgárság című esszéjében. - A fogalom értelmezése kényes feladat, mivel a történelem során jelentős változásokon ment keresztül.” „Nincs nehezebb a polgár meghatározásánál, és egyelőre kénytelenek vagyunk beérni azzal, hogy a fogalom szükségszerűen homályos - írja Theodor Zeldin angol történész is A polgárság ambíciói című tanulmányában. Marco Meriggi olasz történész Az olasz és német polgári fejlődés összevetése című tanulmányában hasonló szkepszist és tanácstalanságot árul el, s kétségeit a liberális olasz filozófusra, Benedetto Crocera hivatkozva fejti ki. Eszerint „...a fogalom jelenlegi alkalmazása ellentmondásos és pontatlan volt, mégpedig annál inkább, mert ezzel különböző gazdasági és funkcionális természetű társadalmi rétegeket próbáltak egységbe tömöríteni. Mivel lehetne például igazolni, mondja Croce, hogy a termelőeszközök birtokosait a szabadfoglalkozásúakkal, tudósokkal és értelmiségiekkel közös szociális csoportnak minősítsük?” Nálunk negyvenöt éven át Engels definíciója dominált, miszerint a polgárság „a modern kapitalisták osztálya, a termelőeszközök birtokosa és a bérmunkás kizsákmányolója.” Ennek a definíciónak az egyoldalúságára
