Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 1. szám - Grendel Lajos: Közép-európai polgár
Grendel Lajos ■ Közép-európai polgár 47 szeltünk, tulajdonképpen Nyugat-Európára gondoltunk, csak ezt kockázatosabb lett volna kimondani. Ha viszont mégis szó szerint vettük Közép-Európát, illúziót építettünk, mert sajátos, a nyugatitól elkülöníthető közép-európai kulturális fenomén nem létezik. A közép-európaiság élesztgetésében - hacsak nem voltak harmadikutas illúzióink - a Nyugat iránti vágy és nosztalgia fejeződött ki. 1989 után Közép-Európa ebben az értelemben elvesztette időszerűségét, s ahogy előrehalad a térség országainak nyugat-európai integrációja, úgy lesz egyre kisebb szükség Közép-Európára, mígnem végleg elfeledkezünk róla. Mondhatjuk-e ezek után - mint Milan Kundera -, hogy amit mi Közép-Európának nevezünk, az tulajdonképpen Nyugat-Európa vagy legalábbis annak keleti peremrésze? Vagy, amint azt mások, más szemszögből állítják, térségünk tulajdonképpen Kelet-Európa nyugati pereme? Az elmúlt egy-másfél évtizedben meglehetősen nagy terminológiai káosz uralkodott el ebben a kérdésben, s a homályos, de legalábbis pontatlan megnevezések inkább elfedték, mint megvilágították a kérdés lényegét. Ha térségünk nem mutatna a nyugat-európai térségtől elütő jegyeket, integrációnk az Európai Közösségekbe simábban és kevesebb gond nélkül mehetne végbe. Nem lenne szükség gazdasági transzformációra, és ennek véghezvitele nem traumatizálná a lakosság jelentős hányadát, nem lenne szükség jogharmonizációra a nyugat-európai intézményrendszerekkel, nem lenne szükség a hadsereg, az oktatási rendszer, stb. gyökeres reformjára. A levágott végtag visszaforrasztása a testbe nem járna annyi fájdalommal, megrázkódtatással és szövődménnyel. A Lajtán túli Európa továbbra is más, mint a Lajtán inneni, s ezen sem az azonos gyökerű kulturális hagyományok, sem az óhajként unalomig ismételgetett integrációs szándék nem változtat semmit sem. Noha a vasfüggönyt eltakarították, Európának továbbra is van egy nyugati és egy keleti fele, s 1989 óta legföljebb annyi változott, hogy megnyílt a távlata egy majdani egybeolvadásnak. S ez nem lebecsülendő perspektíva. A döntő különbség Európa két fele között az, hogy az egyik fele nem, a másik viszont megtapasztalta a kommunista kísérletet annak minden politikai, gazdasági, kulturális stb. következményével. Ma nem két katonai-gazdasági tömb áll szemben egymással Európában, hanem egy viszonylagos prosperitásban élő, jól működő gazdasági és jogstruktúrával rendelkező rész egy traumatizált másik részszel. Csupán most, a Varsói Szerződés és a KGST feloszlatása után ez a különbség kevésbé látható. Nem Európa kettéosztottsága szűnt meg, hanem egy majdani újraegyesülés feltételei teremtődtek meg. Európa keleti fele még nem polgári, hanem posztkommunista, ami azt is jelenti, hogy átmeneti, s ma még megjósolhatatlan, milyen hosszú ideig. S azért posztkommunista, mert addig nem lehet polgári, amíg nincsenek kikristályosodott polgári tulajdonviszonyai. A posztkommunista azt is jelenti azonban, hogy a polgári felé haladó.
