Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 1. szám - Grendel Lajos: Közép-európai polgár
44 Ú; Dunatáj 1996. április Grendel Lajos KÖZÉP-EURÓPAI POLGÁR* Kerekasztal-beszélgetésünk témája komoly fejtörést okozott, mivel tisztázatlan - és tisztázandó - kérdések sorát veti föl, melyeknek a megvizsgálása és a rájuk adható hiteles válaszok felkutatása nélkül legföljebb benyomásairól és feltevéseiről szólhat az előadó. Bonyolítja a dolgot, hogy mindnyájan közép-európaiak vagyunk, vagyis benne vagyunk Közép-Európában és nem kívüle vagyunk, ezért a tudásunk vagy a véleményünk erről a térségről meglehetősen szubjektív, ellentmondásos és rendszerezetlen. Ismereteink többnyire megrekednek a tapasztalat szintjén, gyakran csak állítunk valamit valamiről, amit aztán nem tudunk meggyőzően bizonyítani. Tudásunk Közép-Európáról annyiféle, ahányan vagyunk. Mindenki mond valamit a menyasszonyról anélkül, hogy látta volna, így aztán nem csoda, hogy valaki szerint fiatal, szőke és karcsú, másvalaki szerint viszont barna, öreg és kövér. Csak egyvalamiben nem kételkedik senki sem, abban, hogy a menyasszony van, és egyszer talán meg is pillanthatjuk. Témánkkal is egy kicsit hasonlóképpen állunk, hiszen a jelző és a jelzett szó sugall valamit, ám állítmány híján ez a valami megfoghatatlan, mint a füst. A középeurópai polgárról azonban csak akkor van értelme bármit is állítani, ha előzőleg már bizonyítottuk, hogy ilyen ember vagy embercsoport van. És ebben ez itt a bökkenő. Én, közelebb az ötvenhez, mint a negyvenhez, nem láttam még a menyasszonyt, mert éppen abban az évben születtem, amikor elrabolták. így csupán a nálam idősebbek kollektív emlékezetére hagyatkozhatom, a szóbeli és írásos kultúra, a gondolkodás- és viselkedésminták, a tovább élő polgári mentalitás és tulajdonszemlélet közvetett bizonyítékaira, amelyeknek a gyakorlására, a kipróbálására négy évtizeden át nem nyílt mód. A kommunista kísérletezgetés négy évtizede nem csupán kényszerpálya, veszteglés vagy értelmetlen terelőút volt történelmünkben, hanem mindannak a radikális tagadása is, amit Közép-Európáról, a polgárságról és kultúrájáról a korábbi nemzedékek megtapasztaltak. Egy második oszmán invázió, amely sokkal rövidebb ideig tartott ugyan, mint az első, de eredményesebben tépázta meg civilizációnk értékeit. Az információrobbanás korában a belső óránk, úgy látszik, hál’Istennek, gyorsabban ketyeg, mint őseinkké a reformáció és a vallásháborúk idején. A kommunista gyakorlat nihilizmusának egyik következménye, hogy az olyan fogalmak is, mint a Közép-Európa vagy a polgár kiüresedtek, mivel elvesztették relevanciájukat. A kommunista rendszerben nincs fölöslegesebb ember a polgárnál, hiszen a rendszer a tulajdonformáitól fosztja meg, vagyis kirántja a talajt a lába alól. Kö* Az előadás elhangzott Szekszárdon A közép-európai polgár című konferencián.
