Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 1. szám - Csűrös Miklós: Bertók László hatvanéves
Csűrös Miklós • Bertők László hatvanéves 41 titoknoki működése, írói életformája ízig-vérig értelmiségi attitűdre vall. A Priuszban és a beszélgetésekben kibontakozó önéletrajz a költő meghitt ismerőit is meglepi: mennyi „élet” van az irodalom, a versek mögött, vagy megfordítva, milyen szívós szellemi munka, intellektuális megszállottság kellett az élményvilág verssé alakításához. Értelmét veszíti ez esetben a lírai realizmus és/vagy az ontologikus költészet dilemmája, de nem kevésbé az individualizmusé meg a közösség nevében szólásé. A modern költő, ha én-1 mond, egyszersmind kóruslelket szólaltat meg, „az ember” egy vagy lehetőleg több hangját hallatja. Olykor éppen a Szellemét, ahogy a Szavak a súgólyukból költője mondja, Hamlethez fordulva: „A Szellem határtalan, örökkévaló, / bennünk ölt testet, hiányaink / mágnesezik ki a homályból, nem lesz / különb, sem gyarlóbb mint magunk.” Ezt a fölismerést árnyalja és egészíti ki a versben a közelinek, a meghatározottnak a fontosságára való figyelmeztetés: „Vigyázz a részletekre! (...) Bennünket jelölsz, ha elkülöníted / pontosan, ami még te vagy.” Talán nem illő mostanság azzal méltatni egy költőt, hogy a közösségi, netán politikai ihletésű líra szólamára is van füle a magyar hagyományban, és életművének jelentős, a többitől nehezen elválasztható rétegével csatlakozik hozzá. Dehát Bertókot mégiscsak versek miatt vádolták meg és küldték börtönbe - vagy negyven éve. Azóta sem tagadja meg egykori fogékonyságát a fiatal Csoóri szókimondó, leleplező költészete iránt, vagy rokonságát Nagy László, Illyés jóslataival, nemzetkritikai magatartásával. Impozáns szonett-könyvéből is kihalljuk Ady újra eleven igazságait, még régebbről A nagyidai cigányok keserű, önvádló hangját. Mi más a Dédapám, március „üzenete” (még ha kései folytatás is), mint a paraszti polgároso-dás évszázados akadályainak látomásos-indulatos panasza, mint az értelmiséggé fejlesztés helyett betyárrá süllyesztett magyar és kelet-európai plebejus tömegek sorsmetaforája? A Vatta-dugdosók akkor keletkezett, amikor Jaruzelski tábornok kihirdette a szükségállapotot, és katonai diktatúrát vezetett be Lengyelországban. Néhány mondat Bertók kommentárjából: „magukkal a lengyelekkel végeztették el a piszkos munkát. Hátborzongató. Mi magunk öljük meg magunkat, vagy fogjuk be a szemünket, szánkat, dugjuk be a fülünket.” Az alkalom ihletét a vers egyetemesíti. Arany szavával az a „kétségb’esett kacaj” válik esztétikummá, amely egy világcsoda lerontásakor tör föl a reményeiben megcsúfolt emberiségből. Bertók költészetét átszövik az emberi létezés „örök” vagy időtlen kérdései, amelyek a születéssel és a halállal, a térbe-időbe vetett ember korlátozottságával és távlataival kapcsolatosak. Nem kötődik tételes valláshoz, de van sejtelme és lelki tapasztalata arról a „titokteljes varázslatról”, amelyet Nagy Imre egy szép verselemzésben „az eleváció-élménynek ama bensőséges extázisához” hasonlít, „mikor a személyiség az ihlet telített pillanatában magába fogadja a végtelent. Midőn elárasztja a világiélek.” Misztikus színezetű fölfogásra vall az is, hogy Bertók másutt a
