Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 1. szám - Bertók László: Az írott emberi szó
Bertók László • Az írott emberi sző 37 ban, paraszti tornácokon, polgári szalonokban száz évvel, kétszáz évvel ezelőtt folynának. Mintha egy Csehov-darabban, Mikszáth-regényben, amikor a szomszéd földesúr átkocsizik, és tarokk meg pipa meg bor mellett meghányják-vetik, hogy a muszka cár meg a porosz király, a polákok meg a taljánok s a többiek most éppen mit és miképpen, s hogy a búza meg a kukorica, a tőzsdei árfolyam meg a szomszéd szépasszony, s hogy a... Mintha a cselédség meg, az egész ország meg tapasztaná a fülét az ajtóra, lesne be az ablakon, s hallana-látna mindent, sok mindent, de bele semmibe se szólna, nem szólhatna, mert... Mert a dolog a világ kezdete óta így működik. Mindaddig így, amíg be nem verik az ablakot, ki nem kapcsolja valaki a készüléket, áramszünet nem lesz. * Divatba jöttek a rádióban, tévében, újságban is a ponyvaírók. Velük készítik az interjúkat, nekik adják föl a labdákat. A tömegkommunikáció mindenáron el akarja adni magát, jól akar élni, meg akar gazdagodni, uralkodni akar, tehát a vélt vagy valódi közönségének a kedvében jár. Pénzről van szó, ugye. Akkor is, amikor a divatos, rendszerint angol hangzású nevet használó írók gyors egymásutánban írják a könnyű, cuppogós, szerelmi történeteket, a fordulatos krimiket, a fantáziát megbolygató scifit, s akkor is, amikor a kitűnő szimatú újságírók most őket vezetik föl íróként, annak az olvasóközönségnek, amelyik által, s amelyiknek tényleg ők az írók. Vavyan Fable (eredeti nevén Molnár Éva) azt nyilatkozza a Nők Lapjában (1991. júl. 27.) arra a kérdésre, hogy irodalom-e, amit csinál - tíz könyve jelent meg az elmúlt három évben -, hogy „Az írott emberi szó: irodalom”, s hozzáteszi még, hogy „Más kérdés, hogy adott esetben milyen a minősége”, s hogy a „műfajt”, az ő műfaját, „bizarr dolog” kirekeszteni az irodalomból. Ebben igaza lehet. Ez lett abból, hogy erőszakkal kirekesztették. Most aztán halálra zabálja magát a „nép”, s akinek érzéke és „erkölcse” van hozzá, az eteti. A szemfüles sajtó is azonnal odaül az asztalhoz. Nem vizsgálódni, kritizálni, fanyalogni, mint régen, hanem gyorsan bekapni egy-két falatot. * „Ki olvassa ma Szabó Pált? - Ki emlékszik ma Szabó Pálra?” - sóhajt föl a rádió „Újraolvasva” című műsorában B. L, s elmondja, hogy nem tudván aludni, egyik éjszaka Szabó Pál Harangoznak című regényét, az író 1942-ben megjelent „első igazi” („legjobb”) regényét emelte le a polcról, amitől aztán végképp fölébredt, mert a történet magával ragadta. El is meséli közben, nem kevés áhítattal és nosztalgiával, hogy mi van a könyvben, s el is hiszem neki, hogy Szabó Pál első igazi regénye, s hogy bizonyára jó könyv, hiteles képet fest az alföldi magyar faluról, a század első
