Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1996 / 4. szám - Komáromi Gabriella: Palást, mente, szablya vagy daróc, bocskor, kasza

Komáromi Gabriella ■ Palást, mente, szablya vagy daróc, bocskor,... 11

nasnak állt, mert a világszabadságot majd a dolgozó nép fogja kivívni. „Én is szeretnék dolgozó lenni...” - mondja a hős a regény végén. Egy félreértés kezdetét őrzi a regény, amikor az emberi munka elkezdi csak a kétkezit jelenteni.

Az új kor változatlanul ahhoz a történelmi hőshöz vonzódik, akinek személyiségében az önmagához való hűség a meghatározó vonás. (A változó, dinamikus hős csak az utóbbi évtizedekben került érdeklődésünk középpontjába. Például Géza fejedelem, Deák Ferenc, Bajcsy-Zsilinszky Endre stb. De ez máig sem érintette meg az ifjúsági prózát.) A hős statikus személyiség maradt, sőt: ezért tartják hősnek. Valamiben rendíthetetlen, valamihez ragaszkodik körömszakadtáig vjgy az utolsó csepp véréig. Lelki tartalmai közül a rendíthetetlen hűség a legmeghatározóbb. Az ugyan igaz, hogy a nemesi-nemzeti hőst felváltotta a népi. Pontosabban az előbbieket is annak kezdték titulálni. így lett a nép fia például Dobó István, Balassi Bálint vagy Szondy György. De lelki alkata szerint a hős statikus maradt, csak mást viselt. Száraz György szavaival élve 1945-ig „palást, mente, szablya” volt a jelmez és a kellék. Király, herceg, óbester, brigadéros hordta. 1945 után a „daróc, a condra, a bocskor, a kiegyenesített kasza” került elő a történelmi regény jelmeztárából, és Dózsa, Budai Nagy Antal, Esze Tamás, Karácsony György, sőt: Csernyi István lett a hős. Az 50-es években kiváltképp. Az 50-es évek történelemszemlélete semmivel sem kevésbé misztifikált. Csak más évszámokat szakított ki a történelemből, és „a sujtásos nadrágot cserélték pőregatyára, a szattyáncsizmát meztélábra.” A misztifikációra és a szoborfaragásra a kis nemzet mindig is hajlamosabb. Különösen Kelet- Közép-Európában. Nehezen kapható hősei kifigurázására, ironizálására. Nemigen tűri el. Mindennapi gesztusoktól, mozdulatoktól is megfosztja őket. Olyannyira nem lehetnek ékesek, fáradtak vagy feledékenyek, akárcsak a Racine-drámák hősei. A kis nemzet szívesen veszi istenszámba a történelmi példaképeit. Embervoltuk jogait, természetét, esendőségét vagy egyáltalán nem, vagy szemlesütve veszi tudomásul. A misztifikáció mértékében ez a két nagyon is különböző korszak nem különbözött egymástól.

Sok mindenben, persze eredendően más az 50-es évek ifjúsági történelmi regénye. íróink érdeklődését ez idő tájt olyan korok tarthatták fogva, amelyeket a kor politikája is szorgalmazott, s amelyek egyértelműen vállalhatók voltak. Nem felejthetjük, hogy a történelem újraértékelésében még csak kezdeti lépéseket tett a tudomány. Arról is vétek lenne megfeledkezni, hogy ezek a korok valóban vonzóak. így amit a politika szorgalmazott, az bizonyára könnyen változott át egyéni érdeklődéssé és vonzódássá. Nemegyszer eleve egybeesett azzal. A történelmi tudat új tartalmainak alakításában a parasztfelkelések, a Rákóczi-szabadságharc, 1848 példájának felmutatásával vállalt feladatot akkoriban az ifjúsági történelmi regény. (L. Révay József: A párduc, Hegedűs Géza: Az erdőntúli veszedelem, Hollós Korvin Lajos: A vöröstorony kincse, Tamási Áron: Hazai tükör) Viszonylag problémátlanul bemu-