Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 4. szám - Komáromi Gabriella: Palást, mente, szablya vagy daróc, bocskor, kasza
80 Új Dunatáj 1996. december hoz, amely Trianon után így fogalmazódott meg: „Most ebben a helyzetben véghetetlenül fontos, senki ne beszéljen így: büdös oláh, azaz ne gyalázzuk azokat, akik miatt sokat szenvedett a magyarság. Ne terjesszük ellenségeink lebecsülését... Általában szükséges, hogy románnak, ruténnek és szlovénnek hívjuk őket.” Ifjúsági prózánk nyelvhasználatában, ha jelzők nélkül is, de általában maradt a rác, sváb, tót, oláh. Hagyománya volt. A tankönyvekben is! A Borsszem Jankó című élclap 1874. február 16-i számában egy olvasókönyvön gúnyolódott. „Mit vett a tót?” - írja a hajdani ábécés könyv. „Túrót.” - „Mit emel a tót?” - „A hídon vándor tót mén.” A Borsszem Jankó szerzője ironikusan így vélekedett: „A hatéves magyar gyermekben már föl kell ébreszteni a nemzetiségi különbségek érzetét. Figyelmeztetni kell, hogy az az ember, ’csak’ tót. Éspedig többször is nehogy elfeledje. Hogy a tót nem megy, hanem mén, szintén igen elmés, csakhogy még zárójel közé tán oda lehetett volna tenni, hogy: (csődör).” Úgy látszik a tankönyvek azonban továbbra is tótocskáztak és nem is hiába. Nem is következmények nélkül. *** A historizáló olvasmánytípusok esetében az idő szokásos, természetes munkáját a politikai változások erősen megzavarhatják. 1945 után a történelem újraértékelése révén megtagadtunk, elvetettünk műveket, s tán több könyv került hirtelen az irodalom „hátsó polcára”, mint amennyi egyébként odakerült volna. A nemzedékek egyszercsak nem adták át az olvasmányaikat egymásnak. A „hátsó polc” természetéhez hozzátartozik, hogy onnan ritkán kerül elő valami. Hacsak nem maga a szerző húzza elő a könyvét. Az 50-es, 60-as évek gyereknemzedéke vadonatúj könyvnek hitte Szentiványi Jenőtől A Mbaltás embert (1937), Révay Józseftől a Raedius ezredes utazásait (1938), Fehér Tibortól Az aranykakast (1943.) Egyébként mindháromért kár lett volna, ha azon a bizonyos polcon maradnak. Az is előfordult, hogy más könyvéért nyúlt valaki a „hátsó polcra”. Gergely Márta átdolgozta, folytatta Mackó úr történetét. Hősünk hajdan az ezredéves kiállításra indult. Most felvonult az első szabad május elsején. Az is a jelenséghez tartozik, hogy írói létüket tekintve halottként éltek közöttünk korábban termékeny, sikeres szerzők. Kosáryné Réz Lola és Szentmihályiné Szabó Mária például a 80-as évekig éltek. Kosáryné neve néha föltűnt fordítóként, és Leányfurfang címmel írhatott egy úgynevezett pöttyös könyvet. Három évtizednyi időből a megújulásra is futotta volna. Az igazi forduló idő 1948 az ifjúsági prózában. Ekkor borult be igazán az irodalom fölött is az ég. Az ifjúsági próza lenyomata mindannak, ami akkor történt. Orbán Miklós Kacor (1948) című történelmi regényében már a koncepciós perek motívumai is ott rejtőznek. Regényének hőse egyformán retteg a kínpadtól és a feléje sugárzó császári kegytől. Osváth Zsuzsa történelmi regényében Kossuth Lajos bankója (1948) a bányászakadémista főhős a szabadságharc bukása után nyomdászi
