Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 1. szám - Ágh László: Megbocsátható-e a bűn?
34 Ú; Dunatáj 1996. április megoldásként kínálkozik a két ige különbsége, a „véli” nyilvánvalóan erőtlenebb, ellentétben azzal, hogy „Anita pontosan látta a rongyszőnyegre letepert Máriát...” Még banálisabb lehetőség az, hogy Iduska néni már nyilván szenilis, nem tudja pontosan megítélni, mi történik. Ezen érvek még elég gyenge lábakon állnak, nem igazán döntik el, melyik beszélőnek hihetünk. A beszélők feletti normatív sík azonban ugyancsak az elkövetett bűnre utal. Anita az ebédlőben talál rá az írnokra, aki „csapzott és idegen”, „mint az éjszaka hajtott lovak” (80). A dolog kezd egyértelművé válni. A hó befagyasztja a világot, s ezzel egyfajta változatlanságot sugall, amely Anita és az írnok kapcsolatát jellemzi. (Ugyanakkor érdekes, hogy mindkettőjüknek az apjához fűződő viszonya is hasonló.) A hó változatlanságát a rózsák bontják meg a kertben, ez nyilvánvalóan Máriára utal. Aztán a hó a rózsákra hullik, s mintegy a bűnt fagyasztja be. Itt már úgy tűnik, mindkét beszélőnek igaza van, de alaposabban szemügyre véve láthatjuk, hogy mégis Anita elgondolása a valószínűbb. A hó nem hullhat üvegházra, mert akkor virágoznának a rózsák, melyek természetesen vörösek és Márián keresztül a bűnt szimbolizálják. A hó a rózsákra hullik, a bűnt fagyasztja be, a bűn csak egyszer követtetik el, „bocsánatos bűn” (80), mint az, hogy a hófúvásban nem indulnak el az éjféli misére. Az éjféli mise itt újra a karácsonyhoz és a kereszténységhez kapcsolódik, s egy merész gondolatmeneten át (rózsák - Mária - napozás - halott lány - gyilkosság - bűn) „visszacsatol” a kiindulási ponthoz, a bűnhöz, amelyet meg kell bocsátani. Bűn és bűnhődés kérdése így válik a regény központi kérdésévé, s tulajdonképpen nincs is jelentősége annak, hogy a „bűn” megtörtént-e, úgy történt-e meg, ahogy Anita „tudja”, vagy másképp, akkor és ott, vagy máskor, máshol, más formában, másvalakivel. A büntetés gyakran nem a ténylegesen elkövetettért jár, hanem az elkövethetőért. Még a keresztény gyónás szövege is így szól: „...gondolatban, szóban, cselekedetben...”45 Az interpretátor hangsúlyozta, hogy nem áll „poszt”-on. Interpretációs kérdéseit igyekszik filozófiai-hermeneutikai alapokon feltenni. A posztstrukturalizmus előtti46 irodalomtudományra esküdne, ugyanakkor tudja, hogy az irodalomtudományjellegénél fogva „poszt”, mivel mindig valami után áll, jelesül a filozófia vagy a tudományfilozófia után.47 Nem hagyható figyelmen kívül, hogy ebben az „elméletek közötti térben” minden gondolkodás és beszéd egy kicsit „poszt”. Anélkül nem megy. Ez a beszéd nem a szövegstruktúrákkal foglalkozik, mint a strukturalizmus, sokkal inkább magával a szöveggel. Mintha fel akarna rajzolni egy kört egy 45 Érdekes összehasonlítást tehetnénk a George Orwell híres regényében, az 1984-btn szereplő „gondolatbűn” fogalmával. 46 vö. Odorics Ferenc: A posztstrukturalizmus előtt című írásával, in. Dobos-Odorics: Beszédhelyzetben, Bp, Dialógus, 1993. 47 vö. a 2. jegyzetben megfogalmazott gondolatokkal
