Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 4. szám - Komáromi Gabriella: Palást, mente, szablya vagy daróc, bocskor, kasza
72 Új Dunatáj 1996. december választását vizsgálta. Hogy ki ma számukra a hős? Kisiskolások válaszolták: „Arnold Schwarzenegger, mert erős. Ano Svarceneger, mert izmos és erős. Bádpenszer, mert jól bokszol és erős.” Csaknem száz gyerek közül csak három választott magának példaképet, hőst a történelemből. Egy lányka Mária Teréziát, mert országlása alatt biztonságban éltek az emberek, egy fiú Galileo Galileit, mert „elégették”; egy másik Mátyás királyt. Ha meggondolom, ez a Hollós Mátyás is superman. Hős és példakép, mert „gazdag és erős.” Nem a történelemmel van baj. Megérdemli, hogy a millecentenárium évében ünnepeljük. Baj velünk van meg bennünk, az értéktudatunkkal. Mintha nem tudnánk mit kezdeni a történelemmel. De most ne erről panaszkodjunk, csupán jelezni óhajtottam, nincsenek illúzióim, ne vádoljon előre senki naivitással. *** A magyar történelmi regény ifjúsági „tagozatának” diadala kétségtelenül a millenniummal kezdődik. És ez logikus is. A történelem divatba jön. Kint látható az utcákon. Történelmi jelmezekben masíroznak a bandériumok, kacsalábon forgó várat építenek a Városligetben stb. S ott a nagy ezredéves kiállítás. Ott van a valóságban, de a meseregényekben is. Sebők Zsigmond Mackó úr utazásai c. művében Bárányjeremiás akkortájt az ezredéves juhkiállításról regél: „... lesz ott felvonulás, díszbégetés, díszetetés...” - mondja Mackó úr a kiállításra érkezvén olyan, mint egy operettfigura. Sebők így írja le: „... piros magyar nadrágban, arany vitézkötéssel, rózsabokréta virított a mellén”. A kiállításra érkező gyereksereg meg ilyen „A fiúk mellén kokárda díszlett, lánykák hajában és derekán nemzeti színű szalag. Egy barna fiú büszkén lengette a nemzeti színű zászlót, többen pedig fölpántlikázott fák ültetésével foglalatoskodtak a tanító urak felügyelete alatt.” A korabeli tudósítások hangneme sem más. „... szegény, szégyenkező toliunk... - írták-nem tudja papírra vetni a daliák robogását, az árnyéktalan dicső zászlóknak suhogását, a káprázatos..” Ma mindezt ironikusnak érezzük, akkor csak patetikus volt. S végre a történelmi dicsőségnek ez a mámora nem irritálta a Monarchia másik felét, és a két fél fölé bomló császári korona érzékenységét. Végre nem Rákóczi hamvait akarják hazahozatni (egyébként néhány év múlva nagylelkűen ezt is megengedik) vagy az eleven Kossuthot (a holtat nemrég hazaengedték), s különösképp megnyugtató volt számukra, hogy a magyarok nem az 1849-ben elnyert jogos büntetésüket akarják újra felhánytorgatni, hogy most végre másról van szó. A millennium annak a magyarságnak a diadalünnepe, amely a Habsburg korona alatt át akarja venni a vezetőszerepet a Monarchiában. Jókai „fordított történelmi műve”, a Jövő század regénye árulkodik erről. A könyv egyik jelenetében, 1950- ben Habsburg Árpád a budai vár ablakán könyököl ki. Minden másképp történt, de egy eufórikus lázban így képzelték.
