Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1996 / 4. szám - Kiss Gy. Csaba: Két látomás a közép-európai szellemi hazáról

64

Új Dunatáj 1996. december

sajátos terület, melynek sem pontos földrajzi, sem civilizációs határai nem húzhatók meg egyértelműen, nagyjából az európai kontinens Balti-tenger-Adria-Feketetenger háromszögben elhelyezkedő övezete. Ismeretes, hogy történetek integrációs próbálkozások az itteni birodalmi keretek föderalisztikus átalakítására, a létező dinasztikus impériumok megdöntésének a tervével, szűkebb és tágabb körű szövetségi rendszerek elképzelésével. Csak két viszonylag jól ismert koncepciót említek, Czartoryski herceg elképzeléseit és Kossuth Duna-konföderációs tervét. A nagyhatalmi erőviszonyok, expanziós törekvések mellett ezeknek a terveknek, elképzeléseknek a punctum saliense a nemzetállam problémája volt. Lehet-e, és hogyan lehet a sajátos adottságok között nyugat-európai típusú nemzetállamot létrehozni. Két évszázad eddigi tanulságai mintha azt üzennék: csakis egymás rovására.

Két olyan író-gondolkodó Közép-Európa víziójáról kívánok elmondani néhány észrevételt, akik nem voltak a politika alakítói, bár kétségkívül voltak pillanatok, amelyek olyan kísértést jelentettek számukra, hogy próbálják meg legalább befolyásolni a politikát. Ha a gyakorlati eredményeket nézzük, nem túl nagy sikerrel.

Stanislaw Vincenzről és Németh Lászlóról van szó. Mindkét személyiség meghatározó jelenség saját nemzete XX. századi szellemi életéban. Érdekes módon idén két kisebb jubileum is eszünkbe juttatja őket. Vincez 25 esztendeje hunyt el 83 évesen a Genfi-tó partján Pully városában, Németh Lászlónak pedig néhány napja emlékeztünk meg születésének 95. évfordulójáról. Ha csak lengyelek előtt kellene beszélnem, mellőzhetném Stanislaw Vincenz bővebb bemutatását, ha pedig csak nagyarokhoz szólna mondandóm, eltekinthetnék Németh László jelentőségének taglalásától. A két író mennyiségileg sem jelentéktelen életműve, sokféle műfaj és téma felé kanyarodó munkássága abban a tekintetben is mutat némi hasonlóságot, hogy hosszú ideig vagy csak részben, vagy egyáltalán nem ismerte műveiket a hazai közvélemény. Vincenz „hazatérése” mintegy tizenhat évvel ezelőtt kezdődött, amikor a Lengyelországban szinte csak egy kézen megszámlálható kevesek által ismert emigráns írónak egyszerre két kötete is napvilágot látott. Megjelent újra Varsóban nagy kárpáti sagá-jának, A havasi legelőnek (Na wysokiej poloninie) első kötete {A hajdakor igazga - Prawda starowieku), Krakkóban pedig Az utazás távlatából (Z perspektywy podrózy) címmel esszéiből adtak ki válogatást. (Magyarul 1994- ben jelent meg esszéiből válogatás: (Tájak - történelemmel, Jelenkor Kiadó, Pécs.)

Magyar kollégája ugyan az ismertség hiányára nem panaszkodhatott, hiszen a hatvanas évek közepétől-végétől jószerivel élő klasszikusnak számított Magyarországon, számos műve külföldön is megjelent (lengyelül például Iszony című regénye, Odraza). Ám a kommunista hatalom furcsa, kétértelmű politikai játékot űzött vele. A sztálinizmus idején nem jelenthettek meg saját írásai, 1956 után pedig a megfélemlítés és elismerés jegyében akartak belőle „útitársat” kreálni. Életművének egy fontos rétegét - tanulmányait, esszéit - 1989-ig nem engedték újra kiadni.