Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 4. szám - Monostori Imre: "Aki az ördögnek a kisujját odanyújtja"
62 Új Dunatáj 1996. december álkorszerűsége, a dekadencia dicsőítése volt képviselői úgy állították be a kérdést, hogy „az igazi művészi haladás (a haladás itt a polgári dekadenciát jelenti) és a politikai, társadalmi reakció, dzsentri-Magyarország fennmaradása szükségszerű kapcsolatban állnak egymással. [...] Ebben az eltévelyedésben urbánusok és népiesek egyaránt részt vettek; Szerb Antal és Németh László irodalomértékelései igen gyakran közel állnak egymáshoz.” (Magyar irodalom... 494. 1.) A nagy és brutális revízió a kommunista párt részéről 1948-49-ben le is zajlik. Németh László ekkorra már legyőzött, szellemileg - ideológiailag „megsemmisített” ellenség. (Sok más társával persze; a magyar értelmiség színe-java jutott erre a sorsra.) Már csak harmadvonalbeli pártagitátorok említik néha - elrettentő példaként. Miként Horváth Márton is teszi a Magyar irodalom - szojet irodalom című útmutatásában (1950 februárjában), amelyben arra is felhívja a figyelmet, hogy az „ellenséges írókra és irodalomra Németh László a legjobb példa.” Aki „minden jel szerint jelentékenyebb ellenség, mint amilyen jelentékeny író.” (Vö. Lobogónk: Petőfi. Bp. 1950, Szikra. 244.1.) Fölöttébb árulkodó jel az is, hogy Király István, aki 1946- ban nagy tanulmányt - igaz felemás végkicsengéssel - szentelt Németh László munkásságának, és aki még 1948 nyarán is megpróbált segíteni neki a Berzsenyi ürügyén című esszéjével -, nos egy 1950-ben írt áttekintő-összegező írásában (Népi demokráciánk irodalma) már meg sem említi a nevét. (Vö. It., 1950. 2. sz. 33-56. 1.) Lukács György persze ekkorra már maga is csúfos helyzetbe került (Király például őt is keményen megbírálja); a pártvezetésen belüli hatalmi harc őt sem kínéli (ld. Lukács-vita). Mindez azonban semmit sem változtat azon a tényen, hogy ő volt az a kommunista ideológus, aki egy évtizeden át építgette a népi írók legtöbbje szellemi „fertőzöttségének” széles skálán mozgó mítoszát, melyet azután az MKP és utódpártjainak egyes ideológusai és egyéb „szakértői” csak variálni, színezni és bizonyos pontjain még inkább elmélyíteni, eltorzítani tudtak.
