Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1996 / 4. szám - Monostori Imre: "Aki az ördögnek a kisujját odanyújtja"

60

Új Dunatáj 1996. december

A Németh László irodalmi nézeteivel vitázó Lukács az örökös osztályharc sématárából vett érvekkel ítélkezik, s rendre fölemlegeti a Kisebbségben szellem- és irodalomtörténeti koncepcióját. Csatlakozási pontja csaknem minden esetben ez a Németh-mű, nincsen vagy nemigen van más aspektusa Németh kritikusi és irodalomtörténeti munkásságának megközelítésére. Vissza-visszatérő témája továbbá Németh László Ady-képe, amelyben (ezt is többször leírja) Ady úgy jelenik meg, mint „egy jószándékú, de még zavaros” ember, „aki még nem jutott el odáig, ahová Szabó Dezső, hogy Magyarország fellendülését reakciós utakon keresse.” (In: L. Gy.: Esztétikai Írások. 1930-1945. Bp. 1982, Kossuth. 340.1.) Ezt a cikkét 1944 januárjában, Ady halálának 25. évfordulóján írta Lukács. Az, hogy a Némethre vonatkozó ítéletei kirívó módon előregyártott sablonokból állnak össze, kézzel foghatóan bizonyítható egy korábbi Lukács-frázissal, melyet már 1941-ben leírt, ezúttal csak át kellett emelnie ebbe a cikkébe. APrológvagy epilóg?-xó\ van szó, ahol is megírta már, hogy Németh László „Adyban (...) Szabó Dezső zavaros előhírnökét látja, aki még nem jutott el ennek antiszemita, ’mély magyar’ ’tisztánlátásáig’.” (I. h. 242.1.) Az összevetés az ellenkező oldalról nézve is érdekes lehet: ti. ugyanerre az évfordulóra Németh László is írt megemlékező cikket Adyról (a Magyar Csillag 1944. febr.l-jei számába), amelyben fájdalmában épp azt a süket magyar közvéleményt ostorozza, amely nem figyelt Adyra. Elképzeli, amint az emberiség egyszer így fog a magyarokra mutatni: „’Ezek azok, akik Adykat kaptak, s azon túl, hogy megölték őket, nem tudtak mit kezdeni velük.’” (In: N. L.: Két nemzedék. Bp. 1970, Magvető és Szépirodalmi. 752.1.). Ugyancsak a Kisebbségben irodalomtörténeti vázlatát ostorozza Lukács A százéves Toldi (1947) című cikkében is, amidőn Németh László (és Szerb Antal) „történelemellenességéről” beszél. Németh ugyanis úgy látta, hogy az 1848 előtti magyar szellemi élet „hordaléktalajra” épült, ám az 1849 utáni korszak „ismét kedvező az igazi magyarság kibontakozására.” (Magyar irodalom... 430-431.1.) Mivelhogy az igazi magyarság a tragikus alkatban rejlik. Németh egyébként (Babitsosai egyetemben) kritikusként is „rossz iskolamester” volt Lukács szerint, mivel értetlenül haladt el József Attila költészetének állandó formai megújulásai mellett. (Vö. A marxista kritika feladatai. [1949] In: Magyar irodalom... 535. 1.)

Lukács szemében természetesen magának a népi irodalomnak, a népi mozgalomnak is hamis tudatosítója Németh László. Méghozzá: „kezdettől fogva”. Azaz: most már nemcsak a Kisebbségben koncepciója szerint, alapján. „A ’harmadik út’ gondolati kijelölése - írja 1947-ben - és a népi irodalom ide irányítása nagy hatású, de rövidesen károsnak bizonyult perspektíva volt; a népi irodalom igazi értékeit Németh László elméletei ellenére kellett tudatosítani.” (Megjegyzések egy irodalmi vitához. In: Magyar irodalom... 461. 1.)

1947 december 5-én Lukács György előadást tart a NEKOSZ Akadémián. Témája - az előadás címe is egyben - A népi irodalom múltja és jelene. (Az előadás sző-