Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1996 / 3. szám - Szitás Erzsébet: Identitástudat és szövegbe integrált világok

Szitás Erzsébet • Identitástudat és szövegbe integrált világok 19

képp hangzik: Nonestvolentis, neque, currentis sédmiserentis Dei. („Annakokáért nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.”) A kibírhatóságkibírhatatlanság dialektikájából értelmeződő, azt át- és kijátszó jelentéstöbbletet indikálja ez a bibliai textus. Ugyanakkor figyelemfelkeltő szerepénél fogva néhol ellentétben is áll a szöveggel. A ház, melyen a felirat áll a város legreprezentatívabb terén áll, - ma is ugyanott - a centrumban. A szabadságot jelentő zónában, ahol nem számít a sár és nem érződnek a kötöttségek, mint a Gyöngyös patakon túl. Más világokat idéz szüntelen a régi polgárváros hangulatába: a régió bármely diákvárosának, a korszak prózairodalmából oly jól ismert kimenő- és kávéházillatát hívja elő. Mindez azonban kizárólag a katonaiskola szűrőjén át válik láthatóvá - értelmét azáltal nyeri el, hogy ellenpólusként mindig ott áll az alreál épülete. Persze része ez is a mítosznak, mert különben miképp értelmeződhetne a „zónázás” utáni vágyakozás; a Halász utca sarkán álló bérpalota emléke; a fővárosi társasági élet normái, a bridzspartik szertartásos rendjével? A kiszabadulás és visszatérés élménye Budán realizálódik: a Fehérvári út 15/b. II. 19-es számú lakásból nézve léteznek vadidegen világok és kezd peregni az ingyen mozi. Ám a hazatérés kényszere és az otthonosság/otthontalanság érzése is csak az ettől minden szempontból messze eső katonaiskola kamaszvilágának kegyetlen-őszinte szemszögéből válik megfoghatóvá. Ebben a formában azonban nem lehet szó kitörésről, hisz a barátok: a közösség - az iskolás kort jóval túllépve is - mind annak keretei között mozognak. így van lehetősége anyját is távol tartani mindettől: „Ezt nem kell, hogy értse. Az iskola világberendezésébe neki nincs bejárása, ez rendjén van - más dolog, hogy nincs bejárása az én (színes kavicsokkal berendezett) független világomba se. Dehát azért független, hogy Évától isfüggetlen legyen, igaz. ” - jelenti ki a Buda lapjain. A menekülésnek, miként az egyre elviselhetetlenebb kínoknak is megvannak a maga sajátos formái, szigorúan e körön belül. Medve igazi szökése nem a kamaszfiú kétségbeesett kirohanása, hanem az ezt követő külön világ létrehozása eleinte az általa szerkesztett újság, majd - mint azt a regény szerkezete mutatja - az írás ténylegesen választott módján. A művészet kitüntetett helyen szerepel ebben a militáris világban, mely nemcsak a realitást jelentette a fiúknak az iskolában, hanem a társadalomba visszatekintve: apáik világát, az úri középosztály egy sajátos részét is magában foglalta. „A terv az, hogy mindenki költő legyen. A világnak nincs más lehetősége, Bébé. A vak is látja, semmi más.” - mondja Medve a gyerekkor végén. Az Iskola a határon szövegében már az elején megjelenő igen erős képiség is előre vetíti a menekülés egyik, vagy talán egyetlen lehetőségeként a művészet területét. Medve egyik első élménye az almáiban a folyosón lógó Talp tanár anatómiája címet viselő festmény aztán hamarosan felfedezi a maga számára a Las Meninas reprodukcióját és egy Szent Ágnest ábrázoló olajnyomatot, ugyanitt. A képek aztán többször is előjönnek keresve az értelmezést. Nem véletlen, hogy Bébé festő lesz. Medve író és a katona Szeredy, aki