Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 3. szám - Szitás Erzsébet: Identitástudat és szövegbe integrált világok
10 Új Dunatáj 1996. szeptember Szitás Erzsébet IDENTITÁSTUDAT ÉS SZÖVEGBE INTEGRÁLT VILÁGOK „Akárbová megy a város és a titok itt marad és visszahúzza” Lehetséges-e valamiféle magánmitológia alapjait konkrét, 20. századi magyar polgárvárosok aurájában keresni? S ha igen, hogyan ragadható meg mindez a polgári prózaírók két olyan kanonikus szerzőjének műveiben, mint Márai Sándor és Ottlik Géza? Keresve a válasz(ok) lehetőségeit egy színes, sokrétű világ képe látszik kirajzolódni az egyes csomópontok mentén. Maga a görög müthosz és logosz szavak által egy fogalommá vált mitológia, az elbeszélés tudománya. Ennek olyan értelemben vett használatáról lesz szó, mely szemléletében antropomorfizálja a város/városok lényegét és átlényegülését abban a jellegzetesen e századi időintervallumban, mely a folytonosan urbanizálódó és abban állandó harcot vívó polgári értelmiség számára jelenti a határokat és lehetőségeket: a lázadásra és kitörésre. Ereje az individuum kitüntetett szemszögéből, épp megfoghatatlanságában és szüntelen jelenvaló misztikumában manifesztálódik. Márai Sándor a századforduló évében, 1900-ban született, Kassán. Az évszám határoló szerepéből előtörő megkésettség és példaértékűség tudatában rejlő visszahúzó és továbblendítő erő feloldhatatlan dialektikája egész életművének alapélménye. A nála tizenkét évvel fiatalabb Ottlik Géza prózájában a katonaiskola-civil élet ambivalens determináltsága nyerhet feloldozást egy város, vagy inkább városrész: Buda értelmezésében, Kassa és Buda - az otthon és otthontalanság, bezártság és szabadság. A század első három évtizedének azon területei, melyek meghatározzák mindkét író alkotásfolyamatának „klasszikus-modern individuumszemléletét”, s ilyen módon lesznek a polgári gyökerű prózaírás megkerülhetetlen kánonjának részesei. Lázadó polgárok? Kiindulásként tisztáznunk kell, hogy milyen attribútumokkal rendelkezik az a közösség, melyet majd a későbbiekben definiálódó polgárfogalommal próbálunk jellemezni. Ennek alapja, a Márai-életműből kibontakozó polgárkép. O maga, mind az Egy polgár vallomásaiban, mind a Kassai polgárokban, vagy a Naplókban - a különböző műfaji lehetőségeket felhasználva - definiálja, jellemzi és kritizálja, megveti vagy épp felmagasztalja azt az idealizált osztályfogalmat, melynek ontológiai státusza valójában inkább teoretikus, mint reális.
