Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1996 / 2. szám - Tüskés Tibor: A hasznos szép költője

80 Új Dunatáj 1996. június Kevés olyan kritikus írót, irodalomtörténészt ismerünk, aki évtizedek sodrásában egyszerre követni tudja az elődök, a nemzedéktársak és az utána indulók munkás­ságát. Tüskés Tibor ebből a fajtából való. A hasznos szép költője című könyvében - Csorba Győzőről, Fülep Lajosról, Illyés Gyuláról, Nagy Lászlóról, Pilinszkyjános­­ról, Rónay Györgyről, Weöres Sándorról írott könyvei után - ezúttal a Nyugat har­madik nemzedékének békét és derűt a hazai földön találó költőjéről és műveiről írott esszéit, kritikáit gyűjtötte össze és adta közre. A Könyvek és képek útjain járva elsőként Egry József és Takáts Gyula Vízitükör cí­mű kötetét mutatja be, újraolvasás után. A magyar tengert a Badacsony felől néző Egry és a somogyi oldalról szemlélő Takáts tizennyolc verset és tizennégy rajzot tartalmazó könyvet állított össze, de a kiadvány csak Egry halála után jelenhetett meg 1955-ben. A közös munkánál, az ugyanabból a természetélményből fakadó ihletés mellett, közrejátszhatott az a nem mellőzhető körülmény is, hogy Takáts Gyula maga is festőként kezdte. Első rajzait Rippl-Rónaijózsefhez vitte, s a képző­művészet iránti vonzódását máig megőrizte. Szívesen rajzol. Hetvenöt évesen fog­lalta versbe Miniatűr triptichonjában magáról: Irtózat írni!...Rég tudom... Helyette inkább rajzolok. Nem szól vissza a meghúzott vonal s a rajzlap is ritkán zokog... Ugyanaz a táj jelenik meg, s az életszemlélet is derűs a rajzokon, fedezi fel Tüs­kés Tibor a költő toll- és színeskréta rajzai előtt állva, mint amely látszik vagy átsüt a Mézöntő, a Virágok virága lapjain: földresimuló dombhajlatok, guggoló présházak, vibráló Balaton-fények, s a képaláírások is verscímek! {A költő rajzai, 1963) Takáts Gyula lírájának sajátos, vizuális stílusa van, „ezeken a kedves és meghitt lapokon is fölismerhetjük a költő egyéni hangját és dallamvezetését”. {A költő újabb rajzai, 1981.) A Bece előtti ligetet barátjának, Csányi Lászlónak is megrajzolta. Máskor újévi üdvözletként és jókívánságként érkezett rajz Szekszárdra, de levelezőlapra is jutott a Bece-hegyi panorámából, kiegészítvén a „rövid, tömör, kopogó, staccato ritmusú tőmondatokban, információkban gazdag” sorokat. Tíz sor szöveg s alatta rajz. A becei levél ilyen. Sólyom árnyék hasítja át s fehér vászon nő árbocon, vízen. (Miniatűr triptichon)

Next

/
Thumbnails
Contents