Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1996 / 2. szám - Tüskés Tibor: A hasznos szép költője

Vadas Ferenc • Tüskés Tibor: A hasznos szép költője

79

TÜSKÉS TIBOR: A HASZNOS SZÉP KÖLTŐJE

(Megyei és Városi Könyvtár, Kaposvár, 1996.)

„Takáts Gyula dunántúli költő. Sőt voltaképpen kizárólag Somogy vármegye költője, eltökélt és tiszteletre méltó szándékkal.” Vass István jellemezte így egyik korai verseskötetének megjelenése kapcsán.

Nem könnyű „a hasznos szép költőjé”-nek ettől a jelzőtől, a tájköltői beskatulyázottságtól később sem megszabadulnia. Vitathatatlan, pályakezdőként ki sem mozdul Somogyból, szépséges tájain a présház mögött guggoló „végtelen” is elfér, de a szőkébb pátria díszletei közül az utak messzebbre vezetnek; első könyve is mutatja - Berzsenyihez hasonlóan - a latin kultúra örököse; Horatiusra hivatkozik, kinek ihletése korábbi századok visszatérő élménye.

Tüskés Tibor a hatvanas évek közepén kezd tüzetesebben utánajárni, hogy valójában tájköltő-e Takáts Gyula, vagy csak egyes irodalomtörténeti munkák állítják-e ezt szűklátókörűén róla. Harminc év verseinek gyűjteményes kiadása {Evek, madarak) jó alkalomnak látszik a tisztázásra, aztán később is vissza-visszatér a kérdésre, avatott szemmel, hiszen kevés olyan kritikusunk van, talán rajta kívül nincs is, aki az ötvenes évektől kezdve nyomon követi a most nyolcvanöt éves alkotó munkásságát olyannyira, hogy szinte minden megjelent sorát olvasta. Sok mindent ismer. Tudja, hogy Takáts Gyula a harmincas évek eleje óta 1 376 verset, 24 376 sornyi költeményt írt, 28 verseskötete jelent meg. Ebben a szépprózai munkái nélküli hatalmas irományfolyamban Tüskés lírai állandóságot fedez fel. „Mint fa törzsén az évgyűrűk - írja - úgy nőtt, gyarapodott, gazdagodott ez a költészet az időben. Az egymásra rakódó rétegek költészetének kiterjedését növelték, árnyalatokban gazdagabbá tették színeit, hangulatait mélyítették, de természetén, alkatán, habitusán nem változtattak.” - Lírája valóban a földrajzilag jól behatárolható tájhoz kötődik, benne a széles ívű természeti képek emberivé szelidülnek. A népdalok, játékos rigmusok éppúgy rajta hagyják bélyegüket ezen a sajátos hangú költészeten, mint a Balaton-vidéki népi építészet vagy a hegyközségi életforma. A versek a szó szoros értelmében a valóságból táplálkoznak. A valóság az a szilárd alapú pálya, amelyről a költő indulni s maga köré világot építeni tud. Előbb a szűkebb haza határait méri fel, s csak aztán kél hódító útjára, hogy újra meg újra visszatérhessen Kaposvárra és a már-már legendás hegyre, melyről a világot lehet látni: Suomit északi fényben, a mediterraneumot napfényragyogásban, Rómái az ősforrás tükrében, hiszen a szellem térképén - Csányi László szerint - a Bece-hegyi ház azonos délkörön fekszik a hajdani királyi székhely Knósszosszal és Rómával, az örök várossal.