Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 2. szám - Gacsályi József: "Lapozz fel engem és leszek"
60 Új Dunatáj 1996. április Gacsályi József „LAPOZZ FÖL ENGEM ÉS LESZEK” Gondolatok Baka István Tájkép fohásszal című kötetének olvasásakor Az angyal lefelé fordította fáklyáját, a fény mégsem aludt ki. Baka István - aki az írás furcsa lényeiben hitt - ismét üzent. Újrakomponálta életének költeményes darabját, és átadta a Jelenkornak és a jelen kornak. Az összegyűjtött versek tartalomjegyzékét maga állította össze, s a szövegek zömén elvégezte az utolsó simításokat. Ezzel tulajdonképpen néhány feladatot kivett a szerkesztő és a filológusok kezéből, ám egyben el is gondolkodtatja valószínűleg hosszabb időre őket arról, hogy miként épül föl egy életmű, milyen érési folyamaton ment keresztül az alkotó, míg a keresztvitel utolsó lépése előtt végleges rendet kíván tenni saját galaxisában, a saját fizikája szerint. Mert ha a Tájképfohásszal című kötet kompozícióját vizsgáljuk, a Baka-költeményeket némileg változtatott sorba látjuk összeállni, bár a fő vonulat a korábban kialakult rendet tükrözi. Más jelentést kap itt már a Magdolna-zápor, a Tűzbe vetett evangélium eredeti négy ciklusa, vagy az eltűnő, visszatérő, búcsúzó és visszaszóló Yorick vagy Pehotnij. így, egészében olvasva Bakát, mások lettek az összefüggések és arányok, máshova kerültek az átkötések és a nyomatékok. A mindig gondosan komponáló alkotó bizonyítja, hogy az alapjaiban ismert matériából - konzekvensen önmagához - képes újjáformázni önmagát. Az összegyűjtött versek közé néhányat nem vett fel a költő, kettőt pedig a záróciklus elejére a szerkesztő helyezett el. Főként a Magdolna-zápor itrendezése szembetűnő. Ami a továbbiakat illeti: az eredeti kötetcímek elmaradtak, a ciklusok viszont - ahol erre lehetőség volt - érintetlenül állnak. A korábban megismételt, átemelt versek vagy a tartalmuk révén együvé tartozók a helyükre kerültek. Az életmű már eddig is sokat foglalkoztatta a kritikusokat és az irodalomtörténészeket, a lezártság azonban újabb feladatokat ad majd a kutatóknak. Néhány régi-új gondolat mindenképp eszébe jut annak, aki ismerte a költőt, s aki nyomon követte a róla írt munkákat. Az összegyűjtött versek kötete és Baka István néhány lakonikus, önjellemző mondata összevetésre készteti az embert. „Lelkileg nagyon sérülékeny voltam, valószínűleg azért lett belőlem, aki lett.” Őt az idézett „sérülékenysége” vezette el addig a kontrolláltan érzékeny világfelfogásig, ami a sajátja lett. A képekben való gondolkodás, illetőleg e képességének pontos ismerete s tudatosodása egyenes út volt számára a poézis felé.
