Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 2. szám - Árpás Károly: Töprengések egy monográfián
50 Új Dunatáj 1996. június 10.0. A zárókötet: TÁJKÉP FOHÁSSZAL 1996. 10.1. A kötet 10.2. Az aktualitás kérdése - viszonya az előbbi kötetekhez 10.3. A Baka-életmű értékelése 10.4. A korszakértékelések és Baka István 10.5. Baka hatása más szerzőkre A lámpa fényénél A tervezet természetesen nem több önmagánál. Hogy megszülessen, ahhoz nemcsak időre van szükség, hanem arra is, hogy meginduljon az életműkiadás. Reméljük, lesz olyan kiadó, aki fölvállalja az összegyűjtött (és kötetben eddig meg nem jelent) versek kiadását éppen úgy, mint az összegyűjtött prózai és drámai munkákét vagy az összegyűjtött fordításokét. Abban is bizakodunk, hogy az eddigi recenziók, esszék és tanulmányok mellett újabb feldolgozásokat, cikkeket és dolgozatokat is olvashatunk! S hisszük azt is, hogy sajtó alá kerülnek majd az életrajzi vonatkozások is! Ha nem is tudjuk majd megvárni az összest, de reméljük: akad majd beépíteni való adat sok, mely pontosabbá teheti Baka-képünket. A készülő monográfia mellett megszületik majd a Baka-művek kronológiája és bibliográfiája, s nem kell sokat várni az életrajzra sem! A költő, akit merészen nevezhetek csak barátomnak, mert inkább jó ismerősöm, kollégám és munkatársam volt (sajátos csak az volt viszonyunkban, hogy én az életművében bányászkodtam); akivel csak az utolsó években kerültem abba a közeli kapcsolatba, hogy kialakulhatott volna barátságunk (s ennek az időnek az elszalasztott lehetősége sokkal visszavonhatatlanabbul zárul rá az emlékekre, mint bármi más); a költő (talán elfogódottságomat oldandó) ugratásként monográfusának nevezett. Soha nem hittem, hogy a tréfa valósággá válik; hogy olyan adóssággá növekedik, amellyel nemcsak szembesülni kell, hanem amelyet be is kell váltani. Ma sem tudom elfeledni a torkot szorító és gyomort remegtető érzést, amellyel fölkerestem mindannyiszor, táskámban, hátizsákomban, szatyromban recenzió, ötlethalmaz, előadás kéziratával, hiszen magyartanárként tudtam: a jelen egyik legnagyobb költőjéhez igyekszem. Mit fog szólni? - s közben tudtam, hogy sosem bírál, egyet nem értése is segítség; de ha a Molnár utcai lépcsőkön dobogok, akkor ismét és újra érzem ugyanezt. Ma is látom megcsillanni szemüvegén a fényt, miközben arra vár, hogy mit mondok az éppen elkészült versre, fordításra - nem a bírálót látta bennem, hanem a potenciális, az elfogultságán felülemelkedni képes befogadót -, s próbálom megfogalmazni a mű kiváltotta élményt.
