Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 2. szám - Zalán Tibor: Baka István, kortársunk
Zalán Tibor • Baka István, kortársunk 41 vonta, amely csak az egészen nagy költészetek sajátja. Ő maga sem értette igazán a hirtelen-nagy változást, s becsületére legyen mondva, most sem szerette azokat, akiket addig nem szeretett, hiába kínálták meg a figyelmükkel és a szeretetükkel. A fiatal költők ismét keresték a barátságát, felnéztek rá, a mesterüknek tekintették. Kapcsolatunk ekkortól ismét nyitottabb és bensőségesebb lett ismét. Most én lettem a legyőzendő és félresodrandó ellenfél, sőt ellenség, s ő került fel a zászlókra. Nem esett jól, ami velem történt, viszont örültem a sikereinek. Örültem, hogy a sors visszaadja, ha csak rövid időre is, a barátomat. Beszélgetéseinkből kihulltak a görcsök, szerettem a közelében lenni, mert Baka sérülékeny, sértődékeny, de végső soron őszinte és bátor volt. Nem nagyon tudott hazudni, nem is nagyon látta értelmét ennek, inkább morgott és nyerskedett, emiatt is érezhették sokan sótlannak vagy ellenségesnek. Nem volt az. A belül rágódó, önmagukat szétmaró emberek típusába tartozott. Akik előbb sokáig szenvednek, azután robban csak ki belőlük minden. Nehezen oldódott, de akinek megnyílt, annak öröm és ajándék volt a vele való találkozás. Bátornak mondom, és ez meglepheti azokat, akik ismerték, hiszen nem volt kimondott hős-típus. Én a bátorságot elsősorban azért említem, mert azt tartom bátor embernek, akinek van lelki ereje, belső tartása a saját hibáit, szorongásait, görcseit önmaga számára tudatosítni, sőt azokat másokkal is megosztani. A betegségéről is szomorú nyíltsággal beszélt, s némi riadalommal figyelte, hogy mennyire tekinti a beszélgetőpartnere még élőnek, még világhoz tartozónak. Olyanokban volt képes kiadni tehát magát, amiről mások bölcsen vagy gyáván hallgatnak. Ez gyermeki lélekre vall, nagyfokú tisztaságra és a veszélyérzet hiányára. Sebezhető volt, és sokat is sebeződött, bár nem mindig onnan kapta a sebeket, ahonnan azokat valóban rámérték. És ami művészileg a legfontosabb: merte végigcsinálni azt, amit elkezdett a Magdolna-záporban, nem érdekelték divatok és nem akart divatdiktátoroknak, kritikusoknak megfelelni, volt bátorsága a mellőzöttség idején is írni a Baka-verseket, noha nem láthatta előre, nem tudhatta akkor, hogy éppen ez a vállalás, ez a kitartás fogja élete utolsó fél évtizedében elviselhetővé tenni számára az életet, meghozni számára az olyannyira megvágyott sikert, az olvasók és a kollégák figyelmét és szeretetét. Jó ezt leírni, mert bárhogyan is eldobált néha egymástól bennünket a sors, Baka Pista a barátom volt. Megyünk a Szegedi utcán, fúj a szél, valami szatyrot himbál a kezében, előkaparja a pipáját, megtölti, rágyújt, szipákol, szörcsög, gesztikulál. Megyünk a hídon, valami pulóver van rajta, szövetnadrág, ing (soha nem láttam rajta trikót, és nem láttam őt
