Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1996 / 2. szám - Olasz Sándor: Az Ifjú Baka

Olasz Sándor • Az ifjú Baka

35

A kultúra ellenőrei is jól tudták, mire gondolhat itt költő és olvasó. A szokásos lapértékelések, szerkesztői értekezletek valamelyikén meg is jegyezte Tóth Dezső: „Barátaim, régen elmúlt az az idő, amikor egy verscím alá, a figyelem eltereléseként, oda lehet írni: »A magyar nép zivataros századaiból«”.

Később, a nyolcvanas, kilencvenes években Pista szinte megváltozott, féktelen jókedve miatt akár félnapokat is át lehetett vele nevetgélni. A hetvenes évekből inkább a dühöngéseire emlékezem. Senki nem gyűlölte jobban a funkcionáriusokat, s a hozzájuk dörgölőző karrieristákat. Ezekkel a típusokkal azután a prózai műveiben is találkozunk. A Vasárnap délutánban doktor Hunfalvy és doktor Magyary a kemencei (gemenci) vadászházban pihenik ki a csodaszarvasra való vadászat fáradalmait. A kisfiú és a vámpírokban Berkes Jenő pandúrkapitány markos legényének neve két korabeli pártemberre utal. Baka Pista azonban már a hetvenes években sem kizárólag a „puha diktatúrával” és képviselőivel ütközött. Az emberi létezéssel gyűlt meg a baja. Az igazi (ha nem is egyedüli) valóság számára egyre inkább a konkrét téren és időn kívül mütatkozott meg. Ezt a létfilozófiai érdeklődést már a korai, Istennel perlekedő versek tanúsítják. Monográfusok feladata lesz kimutatni, hogy a hangnemi egységre törekvő, homogén versszemléletet hogyan váltja föl egy összetettebb, dialogizáló gyakorlat. Ez az a pont, ahol Baka a magyar lírai tradíció öröklött beszédmódjából kilép. Korától, a század- és ezredvég kelet-közép-európai történelmétől ő sem szigetelhette el magát, utolsó verseinek egyike, az Üzenet Új- Huligániábólis ezt bizonyítja. De Baka Istvánra is érvényesek Kosztolányi Esti Kornéljának szavai: „olyan író akarok lenni, aki a lét kapuin dörömböl”. Csírájában már a hetvenes évek Baka-verseiben ott van az a fajta líra, amely a létezés eseményeire reagál.

Ám egyelőre a hetvenes években vagyunk, amikor még csak formálódik költészete, formálódik, de már ekkor jelentő értékeket mutat. Am mindezt kevesen akarják tudomásul venni. Antológiákban szerepel ugyan (Add tovább, Tengerlátd), második kötetére azonban hat évet kell várnia. Pista minden kritikai visszhangot számon tart. Sikerre vágyik, s az bizony sokáig várat magára. A rosszindulatú, értetlenkedő kritikusokat egy életre megjegyzi, nem bocsát meg nekik.

Csupán tényként, s nem különösebb érdemként jegyzem meg, hogy verseiről az első kritikai dolgozatot én írtam. (Addig csak rövid bemutatások, ajánló szövegek jelentek meg róla.) Az „arcképvázlatot” a Tiszatáj közölte 1975. augusztusában, az első Baka-kötet, a Magdolna-zápor csak októberben jelent meg. A pártközpont illetékese azonnal szükségesnek érezte, hogy a főszerkesztővel beszéljen. Miért túlozzuk el a pályakezdő, még kötettel sem rendelkező költő jelentőségét? Az ügy persze hamar lekerült a napirendről, minden bizonnyal más, veszedelmesebb „hibákra” kellett figyelni.

Ha két évtizeddel ezelőtti szövegeinket újraolvassuk, legszívesebben minden