Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1996 / 2. szám - Olasz Sándor: Az Ifjú Baka

Olasz Sándor ■ Az ifjú Baka 33 Olasz Sándor AZ IFJÚ BAKA Talán mindjárt az elején érdemes kijelentenem: monográfiát nem írok, az itt olvas­ható sorok nem egy készülő könyvből valók. Önvallomáshoz, s különösen a „hoz­­zácsimpaszkodásos” emlékezéshez nincs kedvem és érzékem. Baka Pista egy évvel előttem végzett a szegedi bölcsészkaron. Ismeretségünk és barátságunk azonban néhány évvel később kezdődött. Az egyetemről csupán villanásnyi képek élnek bennem. Az emlékezet sárguló fotóinak egyikén Tünde és Pista látható. A másikon az új baloldaliság felé tájékozódó fiatalember torzonborz barátjával, Rittersporn Gáborral, aki - ha jól tudom - jelenleg Párizsban él. A hatvanas és hetvenes évek fordulójára eső szegedi diákéletet olyan szépirodalmi művek örökítik meg, mint Ambrus Lajos Eldorádó)a vagy Temesi Ferenc szótárregénye, a Por. Ezekből is kitű­nik, az éberség oly mértékű volt a szegedi egyetemen, hogy még a csoporttársaink között is akadtak „téglák”. Közismert, hogy Pista már hallgató korában ellenzéki­nek számító orosz írókkal tartott kapcsolatot, zárkózottsága így alkatából és indo­kolt óvatosságból is következett. Két évi szekszárdi tanárkodás után, 1974-ben István örömmel fogadta el a sze­gedi állásajánlatot. A Kincskereső akkori főszerkesztője, a tanárképző főiskola telj­hatalmú ura belső munkatársnak hívta. Ettől kezdve Pista szinte naponta megfor­dult a Tiszatáj szerkesztőségében. A lappal már 1969-től kapcsolata volt, akkor je­lentek meg első versei a sok vihart megélt szegedi folyóiratban. Amikor Pista vissza­kerül Szegedre, még Ilia Mihály a főszerkesztő, de már nem sokáig. Ilia ’74 decem­berében lemond, s a maradó szerkesztőségi tagokra (1973-tól voltam a lap munka­társa) vár a feladat: bebizonyítani, hogy aTiszatáj nem változik, sőt, hangsúlyosan az Ilia kialakította profilt kívánja megőrizni. Pistára ebben a munkában is mint ki­tűnő partnerra számíthatunk. A hetvenes évek közepén a Kincskereső a nagyszínházzal szemben, a Bartók Művelődési Házban székelt. Pista innen járt át ebédért - ütött-kopott ételhordót lóbálva - a Sajtóházba. Elhaladt Dankó Pista szobra, majd a régi Hungária mellett, s mire a Sajtóház második emeletére jutott, az alumínium edények falakhoz, korlá­tokhoz és ajtófélfákhoz csapódtak. Igen, a mindennapi életben olyan csetlő-botló ember volt ő, mint ama Baudelaire által megírt albatrosz. Akár egy Dosztojevszkij­­regényből is kiléphetett volna. Mintha nem is a környezetéhez kötődő és valóságos viszonyok által motiváltán cselekvő alak mozogna. Olykor úgy tűnt, a valósághoz csak mint az eszméjével, gondolataival váló kísérletezés tárgyához volt mély köze.

Next

/
Thumbnails
Contents