Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 2. szám - Olasz Sándor: Az Ifjú Baka
Olasz Sándor ■ Az ifjú Baka 33 Olasz Sándor AZ IFJÚ BAKA Talán mindjárt az elején érdemes kijelentenem: monográfiát nem írok, az itt olvasható sorok nem egy készülő könyvből valók. Önvallomáshoz, s különösen a „hozzácsimpaszkodásos” emlékezéshez nincs kedvem és érzékem. Baka Pista egy évvel előttem végzett a szegedi bölcsészkaron. Ismeretségünk és barátságunk azonban néhány évvel később kezdődött. Az egyetemről csupán villanásnyi képek élnek bennem. Az emlékezet sárguló fotóinak egyikén Tünde és Pista látható. A másikon az új baloldaliság felé tájékozódó fiatalember torzonborz barátjával, Rittersporn Gáborral, aki - ha jól tudom - jelenleg Párizsban él. A hatvanas és hetvenes évek fordulójára eső szegedi diákéletet olyan szépirodalmi művek örökítik meg, mint Ambrus Lajos Eldorádó)a vagy Temesi Ferenc szótárregénye, a Por. Ezekből is kitűnik, az éberség oly mértékű volt a szegedi egyetemen, hogy még a csoporttársaink között is akadtak „téglák”. Közismert, hogy Pista már hallgató korában ellenzékinek számító orosz írókkal tartott kapcsolatot, zárkózottsága így alkatából és indokolt óvatosságból is következett. Két évi szekszárdi tanárkodás után, 1974-ben István örömmel fogadta el a szegedi állásajánlatot. A Kincskereső akkori főszerkesztője, a tanárképző főiskola teljhatalmú ura belső munkatársnak hívta. Ettől kezdve Pista szinte naponta megfordult a Tiszatáj szerkesztőségében. A lappal már 1969-től kapcsolata volt, akkor jelentek meg első versei a sok vihart megélt szegedi folyóiratban. Amikor Pista visszakerül Szegedre, még Ilia Mihály a főszerkesztő, de már nem sokáig. Ilia ’74 decemberében lemond, s a maradó szerkesztőségi tagokra (1973-tól voltam a lap munkatársa) vár a feladat: bebizonyítani, hogy aTiszatáj nem változik, sőt, hangsúlyosan az Ilia kialakította profilt kívánja megőrizni. Pistára ebben a munkában is mint kitűnő partnerra számíthatunk. A hetvenes évek közepén a Kincskereső a nagyszínházzal szemben, a Bartók Művelődési Házban székelt. Pista innen járt át ebédért - ütött-kopott ételhordót lóbálva - a Sajtóházba. Elhaladt Dankó Pista szobra, majd a régi Hungária mellett, s mire a Sajtóház második emeletére jutott, az alumínium edények falakhoz, korlátokhoz és ajtófélfákhoz csapódtak. Igen, a mindennapi életben olyan csetlő-botló ember volt ő, mint ama Baudelaire által megírt albatrosz. Akár egy Dosztojevszkijregényből is kiléphetett volna. Mintha nem is a környezetéhez kötődő és valóságos viszonyok által motiváltán cselekvő alak mozogna. Olykor úgy tűnt, a valósághoz csak mint az eszméjével, gondolataival váló kísérletezés tárgyához volt mély köze.
