Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 2. szám - Solymár Imre: Baka István diákkora, s "legboldogabb" esztendeje, 1965
Solymár Imre • Baka István diákkora, s „legboldogabb” esztendeje,... 25 Baka István korán indult, s hamar elment. „Mi marad itt utánam?” - kérdezte a „nevezetes” évben szeptember 19-én, 17 esztendősen: „a fűben a testem / a párnán arcom lenyomata / s egy tiszta tekintet azért indultam el ilyen korán hogy mindenhol megőrizzenek / valamit belőlem” BAKA ISTVÁN DIÁKKÖRI VERSEIBŐL A világ teremtése Barátomnak Tudta ha őrzi tovább szétrobban nem nem elég volt szörnyű a kín vajúdott az Isten íme betelt fájdalom és öröm élet-csira tovább nem nyughatik 0 hát fájni teremtsek nem haljak s e világ vak létbe repüljön így legyen ám akkor süket árján gyatra utódom uralkodik s több isten több mécs-suta díszlik szétoszol a Szellem s tán morzsa-gyalázat s tán fülem és orrom más fül-lényt orr-szörnyeteget készít s tisztelve azok egyedüli nagy istent tengődnek s az imádja magát nem gyenge vagyok már fájni örülni nem tudok önnön erőm széttép nem gyártok árnyalakot semmiből íme magam hát néktek adom légy te zsiráf kígyó elefánt és ember kit tán kedvelnék is az arcomat őrzi énmagam elvonulok maradék létem sugarába érteni őt idegen már mégis enyém Két részem van a terhét elviselő Egység és ami szerteoszolt tudatán kívül tudatot nemesít Szekszárd, 1964. május
