Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 2. szám - Solymár Imre: Baka István diákkora, s "legboldogabb" esztendeje, 1965
26 Új Dunatá; 1996. június Kövek, IV. Tükrei közt: mert tükre a föld, meg a fal, meg a város járkált még a leány, s már súlyosodó szomorúság - értetlen - megövezte, pedig még látta magát ott lépdelni, kacagni iramló környezetében, s szinte megállt egy-egy fa előtt: „Most tán nem is értem, miért? hiszen oly fényes volt és bennem gyökerezni látszott - és most? most is elfogadom, de üres már... Olyan kellene tán, aki több ennél, s kevesebb is, s szüntelen építi azt, amit én már készre találtam, gyötrődésein enyhül tán, ha szemébe sugárzóm teljesnek nyert életemet, mert nélküle súlyos gondot hord az is: a hajlékony elfogadásét, mely mindenre kinyílt, de magamról bontja figyelmem, rám pillant ki; megismer, s én, nem tudva magamról, benne tudattá forrok, mert ő; tépve magát; mind befelé zárt s nyílt dolgokban érteni képes.” így szólott a leány s rám gondolt, tudva csodáló értésem, s messzünnen bennem tudni magát a vágy derűjével felkacagott. Szekszárd, 1965. április 9.
