Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1996 / 2. szám - Solymár Imre: Baka István diákkora, s "legboldogabb" esztendeje, 1965

24

Új Dunatáj 1996. június

szeretnék lenni azok életében, akik bizonytalanok, igaz, ezerszer gyakorlatias abbak nálam. - Úgy látszik vállalnom kell, hogy egyáltalán ne legyek gyakorlatias, mint ahogy azt is vállaltam, hogy szeretetem mindig tévedésbe fullad.”

Október elején letisztázott verssoron javít, mely ezek után így hangzik: „ködös völgyet súrol szüntelen.” A rész értelme - írja -. „...a magasabb szférákban éldegélő minduntalan köznapisággal találkozik, s ezért eleve bizalmatlan a valósággal szemben, nem tudni mily szférákból származik az a - másik”. November 4-én pedig két verset küld - ezek egyike a „Töredékek”. „Ezek az új verseim még mindig E.-ről szólnak. Néha újból és újból megszeretem, pedig tudom, most teljesen lehetetlen lenne megközelíteni. Amúgy szkeptikus vagyok.”

Átélte élete első, kamaszos nagy tragédiáját: nem kellett a Lánynak.

„Még mindig tépelődöm s szavakat rakok magam elé, mint kenyérből készített sakkfigurákat,

hogy hát miféle szeretet, ha szeretet, amit hordozok és miféle bánat?

Nem én alázkodtam meg, te aláztál minden tekinteteddel s még elhallgatott szavaiddal is,

s ne gondold azt, hogy elfelejtem, megőrzőm és a kapott

sebet vissza is adnám, ha lehetne, de nem bántalak s olyan jó ez nekem: valamit én is megbocsájthatok. ”- írja 1965. november 4-én. 1965 őszén-telén egyre kevesebb ideje marad a vers- és levélírásra. Latint tanul, orosz különórákra jár. Érettségire készül s a szegedi felvételire. Ám a következő években új és új élet-helyzetekben, értelmezésekben próbálja majd feldolgozni „tévedésbe fulladt” szeretetét-szerelmét. S húsz-huszonöt év után újra. Tudatosan kezelt írói élményanyag ekkor, vagy feldolgozatlan trauma is? Ki tudja. A lezárt életmű birtokában indokolt tehát, hogy - diákkora költői fejlődése egy érettebb szakaszából - napvilágot lásson néhány verse, mint zsengék, diákversek. Nyomtatásban az első ugyancsak 1965-tel datáltan jelent meg, a bonyhádi Perczel Mór Közgazdasági Szakközépiskola diáklapja XI. évfolyam, 3-4. száma 36- 37. oldalán, a maga ajánlotta álnéven („-érkező-”, hogy úgymond még sejtelmesebb legyen). Dr. Kende Ferenc iskolaigazgató, főszerkesztő volt aki úgy találta: a vers jó.