Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 1. szám - Meditatív beszélgetés Mészöly Miklóssal
Meditatív beszélgetés Mészöly Miklóssal 9 nal elfogadta és vállalkozott kiadására. Én közben lehetőséghez jutottam, hogy kiutazzam, s engem ott már a kész szerződés várt. A szerződést nekem akkor nem volt jogom aláírni az ilyen meg olyan rendelkezések szerint, de - mert a pesti kiadók fogadtatása olyan volt -, természetesen minden lelkifurdalás nélkül aláírtam. Még a kiutazásom évében meg is jelent a regény franciául. Amikor hazajöttem, rettenetesen elővettek. A minisztérium kultúrosztályának ávós részlege kezelésbe vett a legkülönbözőbb gyanúsítgatásokkal: mi van a háttérben, miért írtam «Iá, ki intézte el. Még véletlenül sem jutott eszünkbe, hogy esetleg maga az írás önmagát meg tudta védeni és biztosítani tudta, hogy kiadják. Bizony elég nagy botrány kerekedett ebből, s azonnal retorziókkal éltek. Letiltottak, nem tudtam publikálni semmit. így kezdődött, és ez a döcögés hosszú-hosszú évekig eltartott. Mindig találtak a működésemben valami olyat, amivel állítólag borsot törtem az orruk alá. Szerintük felháborítóan viselkedtem és írtam. Volt, amikor mégis átcsúsztak az írásaim például az Új Symposionhoz, Délvidékre. Az egyik nevezetes újévi számban egy hosszú interjúban állítólag olyan kemény kritikát írtam, ami itthon majdnem büntetőjogi következményekkel járt. Egy kötetem akkor éppen készülőben volt. A Magvetőnél erre az interjúra való hivatkozással azonnal leállították a nyomdai munkákat, az elkészült példányokat pedig lezárták. Aztán egy vagy másfél év múlva eresztették ki piacra. Ilyen kedvességekkel szolgáltak. Közben a francia kiadás után két évvel Németországban a Hanselverlag - amely a mai napig nagy kiadó - is vállalkozott a regény kiadására, amely meg is jelent. Az a furcsa dolog történt - s tulajdonképpen ebben én voltam az úttörő az ilyenfajta botrányokban -, hogy ez már sok volt a kultúrpolitikának. Németül, franciául is megjelent a kötet, kedvező kritikát kapott, és még hozzá lehetett tenni az értékelésnél, hogy „Magyarországon meg nem jelent könyvről van szó”. A külföldi publikálásra kényszerített orosz írók példája is megteremtette azt a kínos szituációt, hogy már otthon is kellemetlen volt a dolog, s végül valahogy mégis engedélyezték a megjelenésüket. így következett el aztán az, hogy Magyarországon is - nagy nehézségek árán, ilyen előzmények után - kiadták a könyvem. Elmondhatom, hogy írásaimnak az ilyenfajta kezelése és a velem való bánásmód - szilenciumokkal és azok megszkításával - elég sokáig eltartott. Ha összeszámolom, több mint tíz év telt el így, hogy állandó szilencium árnyékában dolgoztam, próbáltam magam előrevinni és fejleszteni. Nem volt könnyű dolog. Ez akadályfutás volt, nem síkfutás. Erre mondtam az előbb, hogy nem kívánom a fiataloknak, s minden erőmmel azon vagyok - ha tudok segíteni -, hogy'ne ilyen pálya legyen az ő sorsuk. Szegény Szederkényit Pécsett, amikor Aczél lement s meglátogatta a Jelenkort, a nyílt színen kérdezte, hogy „olyan nagy szükségük van maguknak erre a Mészölyre?” Az ilyen kérdés abban az időben egy finom utasítás volt, hogy azt az embert hagyják el. Tudniillik a szerkesztőség és a lap számára egy
