Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1984 / 1. szám - Salamon Nándor: Dunántúli város 1942-ben egy világpolgár szemével
a pillanatban, mikor a püspök hintája két tüzes lóval a helyszínre fordul. A bakon széles vállú, karcsú kocsis, szorosra fűzött, feszes, magyaros, hivatását jelző öltözetben; fején fekete szalagokkal díszített kalpag. A lószerszámok ezüstver etekkel gazdagon ékes. A hintó kocsisával, lovaival, az előkelő kastélyháttér csodálatos, igazán stílszerű, úrias látvány volt.” A festői zárókép a várfalak magasából bontakozott 'ki. Alkalmat kínált némi töprengésre a magyar festők honi témák, atmoszféra iránti érzéketlensége fölött: ,,Engedélyt kaptunk, hogy a várkert elzárt részébe is beléphessünk. így az öreg erőd mellvédjére támaszkodva, pillantást vethettünk a Kis-Duna, Rába, Rábca közeli ösz~ szefolyására, erre az ezüstösen zöld térséget körülölelő horgász és evezős Eldorádóra Ha előbb az óvárosban Matisse-t képzeltünk magunk mellé, itt most meseszerűbb ligeteket és szigeteket láthattunk Corot gyöngyházas stílusában. Üjra megerősödtünk abban a hitünkben, hogy a magyar városképek és vidékek festői megformálása kivételes finomságot, érzékenységet és lelkiséget kíván. Magyarország színességével, sajátos atmoszférájával a legmagasabb festészeti kultúra paradicsoma lehetne. Honnét van az, hogy művészeink ezt a lehetőséget nem használják ki?- Ott terül el Újváros a cigány ne gyeddel. Ezeknél a lebujoknál. kunyhóknál, embereknél egzotikusabb at nehezen tudnál elképzelni. De mindezt a legközelebbi alkalomra spóroljuk meg. Éhes vagyok és szomjas. Ugye, te is? Gyerünk hát a Sárkánylukba!” Kállai Ernő köztudottan örömmel adózott a test örömeinek. Nem tartozott az aszkéta tudósok közé. A szellemi feltöltekezés után érthető várakozással készült ételek, italok megízlelésére, fogyasztására. Borsos ezúttal is „jelesre” vizsgázott. Tudta, érezte, nem akármilyen gourmand-nal hozta össze a barátság. Meglepetéssel szolgált és alkalmat adott vendégének, hogy megörökítse a legismertebb győri vendéglős-dinasztia gazdaasszonyának ,,erényeit”. Lelkendezésében odáig merészkedett, hogy Blaha Lujzával hasonlította össze. Igaz, már boros jókedvében a „nemzet csalogányát” összekeverte Jászai Marival, mert hát mindkettő megfordult Győrben. Csakhogy Blaha már gyermekkorában itt lépett a színkör deszkáira, s egykori szegényes otthonukat régen tábla hirdeti. A cseléd sors volt Jászai Marié, de az ő lakihelyét máig nem jelölték meg emléktáblával. Ezek az apró ..vétségek” azonban messze eltörpülnek a roston sült csuka” nagyszerűsége mellett! A krónikás sorok pedig így szólnak a Kisfaludy utcát megfelező, régen eltűnt vendéglőről, betetőzve egy „szép győri nap” emlékét: „Azt gondoltam, hogy ez a név csak valami füstös kocsmát rejthet, de amit ott találtam, az legszebb várakozásaimat múlta felül. Először: ősrégi lokál, mély, boltozatos helyiségekkel és egy parányi udvarral, körben magas falak, sarkos galériákkal, lépcsőkkel és tetők torlódó tömegével. Másodszor: óriási, füsttől feketedett konyha, nagy csapat fürge konyhaszemélyzet. amelyet egy fenséges személyiség dirigált, a gazdaasszony. »Kinézése« után lehetne feltámadt Blaha Lujza, közvetlenül a Népszínház deszkáiról idetoppanva. (Egyébként a híres »nemzet csalogánya« abban az időben egy öreg győri házban cselédlányként szolgált, a helyet majd emléktábla hirdeti.) Hogy Csákányáé asszony, a Sárkányluk gazdaasszonya énekel-e ugyanolyan szépen, mint Blaha, azt nem tudom. De hogy a rostonsült csuka leír hatatlanul csodálatos csemege volt, azt ugyancsak bizonyíthatom. Miként harmadszor: Csákány úr. a vendéglős, egészen kiválóan ért a borokhoz. Jól hűtött zőldszilvánija egyszerűen isteni volt. Negyedszer: az ő vendéglőjébe csak törzstagok, bennfentesek járnak. Remélem, ezekkel a sorokkal nem zúdítom nyakára az idegenforgalmat. Mert akkor a Sárkányluk álomszerű, kedves bizalmas hangulata széthullana és Győr szegényebb lenne a boldogság egy drága kicsi szigetével”. (Kállai Ernő idézett írásának részleteit Szabó József nyersfordítása alapján közöljük) SALAMON NÁNDOR 76
