Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)

1984 / 1. szám - Salamon Nándor: Dunántúli város 1942-ben egy világpolgár szemével

fogad. Szobrok, dombormüvek, népművészeti tárgyak, szőttesek és mindegyikén... ott van egy befelé élő művészember választékos ízlése”. Itt fogyasztották cl, megerősítve magukat, az akkor már ritkaságnak -számító ,,békeminőségű valódi kávét”. Némi pihenő után most már valóban a Belváros felé vették útjukat: ,,Elsőül a lüktető kereskedő-negyedben, a Baross úton találtuk magunkat. Közlekedés erre, közlekedés arra, délután 6 órától ez az utca minden jármű elől le van zárva. Csak mint minden magyar kis- és nagyvárosban, sétáló gyalogosoknak szolgál - korzóul. A Baross utcát hosszabb-rövidebb keresztutcák szelik át, tarka házsoraikkal, virágos akácfáikkal (!) kedves, vidám képet nyújtanak. Jobbra-balra letérünk útunkról, hogy bekukkantsunk a kapukon a hallgatag és rejtett udvarokba, kertekbe. Ezek itt éppen olyan bájosak, zöldek és virágosak, mint Budán és Óbudán és általában mindenütt, városaink régi polgári és kispolgári negyedeiben. »Véletlen istennője<< kegyes volt hozzánk, mert nézelődésünket egyetlen hangosan beszélő ember sem zavarta meg”.

Idillikus kép, már-már valószínűtlen. Tagadhatatlanul nosztalgiát ébresztő, ismerve a belváros mai, díszharmonikus, széttördelt, szakadozott képét. Sajnos, a jó vagy éppen elhibázott „korszerűsítés” a belső, öreg negyedet sem kímélte meg, ahol Kállaiék még a bontatlan egység érzetét élhették át - történelmi levegőtől körüillengve: „Mivel közelebb értünk az öreg városmaghoz, szőkébbek és csodálatosabbak lettek az utcák, gyakoribbak a szép, koros barokk stílusú polgári paloták, amelyek részben délnémet, osztrák, részben olaszos vonásokat hordoznak. Terjedelmes, összetorlódott épülettömbök, ugyanakkor finom ívelésű, varázslatosan szeszélyes formákat és homlokzatokat egyesítve. A színkép ugyanaz. amivel Budapest öreg utcáiban találkozunk. Szigorú szürke és barna, világító sárga, zöld és rózsaszín - keverve. Valóságos skálája a fénynek, amely külötiösen alkonyt félhomályban látványosan finom és mély változatokban ragyog. Estébe hajlott az idő, mikor egy szűk utcába állva, déli irányban a Széchenyi térre, a barokk Bencés templomra, előtte a Fogadalmi oszlopra pillantottunk. Minden inkább színes, levegős, felületekben feloldottnak, az atmoszféra opálos tükörképének látszott, semmint tárgyi valóságnak. Mintha maga, a szellemi ajándékokkal gazdagon megáldott kolorista, Henri Matisse lenne jelen, kényes feladat előtt állva”.

Az Apátúr utcai látomás élménye után most már csak a dombon emelkedő püspökvár, székesegyház ódon ihangulatot árasztó környezete van hátira. A Lépcsőköz felé indulnak, a korai vár falai tövében visz az útjuk: „Két-háromméteres utcácskában, szűk, magas, majdnem ablaktalan falak között, meredek lépcsőkön törtetünk fel a Káptalandombra. Fölérve, csinos, kicsi családi házakba ütközünk, amelyek való szí nűtlenül miniatűr színházi kulisszaként hatottak. Aztán előttünk állt a püspöki dóm hatalmas, háromosztatú apszisza, finoman restaurálva. Részben még négyzetkövű falmaradványokon áll, a templom román eredetére utalva. Az épület összképébe a későbbi építészettörténetből gót, barokk és empire részeket is hordoz- A gót részletek megmaradtak, tönkrejavítva és restaurálva, az 1404-ben Héderváry János püspök elhatározásából emelt déli kápolnában. Ebben a kápolnában, sajnos nem egyenlő értékű szelencében látható Szent László király ezüst hermája. Lehetséges, hogy a Kolozsvári-testvérek munkája. de akárhogy van is, minden bizonnyal a 14. századi monumentális szobrászat alkotása, a forma méltóságos szellemi erejével, élesveretű energiájával. Kár, hogy ez a valóban királyi fej nem a levehető korona és nem a váll köré függesztett kürt nélkül, tehát nem a maga tiszta szobrászi nagyságában látható”.

Borsos - híven ígéretéhez - elvezette barátját a „csodához”. Később. Győrből eltávozva, majd állandó kiállításának megnyitásakor újra hangoztatta: A város két

nagy ajándékot adott nekem életemben: a Szent László-herma élményét és feleségemet”. A pálya megválasztásában nem csekély szerepet játszó remekművet jogos büszkeséggel mutatta meg, de kifogásait sem hallgatta cl. Ezek áttűnnek a műbíráló szemével nézelődő Kállai Ernő sorain is. Műértő lelkesedése tovább buzog, amikor a Püspökvárat veszi szem ügyre. Rövid, pontos leltárt vesz fel a látottakról: „A virszerűen megerősített püspöki palota dísztelen, mégis a maga klasszikus, hangulatosan masszív egyszerűségével szebb és megfogóbb építmény. A keleti torony szögletből finoman tagolt gótikus kápolna karéja tör elő. Gótikus boltozat nyomai látszanak a torony átjárójában is. E kapun át lépünk be a parkosított várudvarba, éppen abban

75