Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1984 / 1. szám - Takács Lajos: Határsértés, zálogolás a Dunántúlon a XVIII. században
tatások után Karakó-Oloszkára, akkori Falu Bírónak Jósa Jánosnak házába vitták, ottan pedigh Odor Jankó és Fiilöp György föl lánczolták..azaz láncra föl kötötték. De a továbbiakbói kiderül az is, hogy a „nevezett Odor Andrást azért fogták meg, hogy Odor Mihály Sörtvélesseit az Vörös erdőrül el kerítette - azaz segítette behajtani és ezért viszonzásul - az után Tekintetes Consiliarius Festetics Uraság Erdő Őrzői el hajtották . . .62 A VISSZATOROLÁSOK A torolásnak, bosszúállásnak is sokféle formája lehetett. Nemcsak az állatok elhajtása, hanem a behajtást végző személyek elfogása és azok kínzása, börtönbe vetése is megtörténhetett. Az erőszakos cselekedeteknek különféle változataival találkozhatunk, a feldühödött, bosszúálló felek részéről. A jogtalannak ítélt behajtást az ellenfél többféleképpen torolhatta meg. Ügy pl. hogy a behajtókat elfogták, fogságba vetették, mint ahogy 1733. november 3-án a Sárváron tartott kihallgatáson arról az egyik tanú, Németh Mihály is beszámolt. Mint e tanú, aki Kustossi helységből való, elmondta, a „Szomszédságában lakozó Léránt György nevű gazda ember, tegnapi napon maga házához hitta M. Generális Groff Szluha György Uram eö Excellentiája három erdő őrzőit. . A tanút is áthívatták és így személyesen tapasztalhatta, hogy „senkinek semmit sem vétvén, se nem bántottak” senkit. Miközben csendesen mulattak, hirtelen „Méltóságot Generális Festetics Uraságh sok számú, mint egy Tizen négy személyre való emberei, puskákkal, pisztolyokkal s’ csákányokkal a’ házra rohanván, az említett erdő őrzőket Léránt György asztalánál megh ragadták, ki hajukat, ki kezeket, ki ruhájukat fogta s az asztaliul ki húzván őket a földre döntötték s ottan zökülték s’ verték s’ az itczára húzták.. őket. Kettőnek karjait, az harmadiknak pedig két hüvelkét kezein hátra kötözték. „Akkor a Tanú - értesülhetünk a továbbiakban - több felen lévők előtt tudakozta tőlük egy néhány ízben is, ki parantsólaityábül tselekszik más jószágán ezen hatalmasságot, mutassanak eránta igazságot. Azt felelték neki, hogy M. Generális Festetics Joseff Uram parantsolatjábul tselekszik és nem nyugszanak addig, míglen Baltavárra őket nem vitték .. Z’63 Más esetben még behajtásra sem volt szükség ahhoz, hogy a torolás és boszszú elérjen valakit. Elegendő volt éhhez tanúskodnia a földesúr ellen, máris kivívta az uraság haragját. Az 1755. január 25-én Ikerváron történt kihallgatáson számolt be a beiczi 5 5 éves Czobor György arról, hogy ő, ,,a’ Fatens egykor Váss Várit Méltóságos Groff Szluha György Uram eö Nagyságba hatalmas cselekedetei iránt - azaz, hatalmaskodása tárgyában - igaz bizonságot tett” és ezért érte őt sérelem és megtorlás. „Azon okbul - értesülhetünk vallomásából - ezen Fatens Gombát keresvén az Farkas Érdéin, megh kötözték eö Nagyságba Berta Istók, Géczy Istók és Márki Istók nevezetű erdő őrzői, rútül káromolván és puskával is akarták a’ Fatenst böködni - azt vetvén szemére - hogy miért ment Bizonsághnak Méltóságos Groff Szluha György Uram eö Nagyságba ellen? .. 55