Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1984 / 1. szám - Takács Lajos: Határsértés, zálogolás a Dunántúlon a XVIII. században
Ezért is találkozhatunk disznó-hajtások alkalmával oly gyakran egy-egy példány ljelövésével. A számtalan példa közül néhányat idézünk is: 1740-ben a mágócsi és hajmási sertések a döbrököziek határába tévedtek, s miután azokat „elugratták", mikor a tiszttartó vadászott, „egyet agyon Hittek és Mészárszékre bé vitték, a’ másikat - értesülhetünk - az hajtők agyon verték és meg ették...” Ugyanezen összeírásban az is olvasható, hogy „Kotánczi Pálnak Sertéssel - melyek szintén tilosba tévedtek - be hajtatván, három oda maradott; egy közülük- értesülhetünk felhasználásukról - agyon lövetett és meg ették” a hajtők.32 Az 1749. -szeptember 19-én a Zala megyei Zalaszentivánon tartott határperben is az egyik tanú, a ságodi Németh György elmondta, hogy „Marháit Szent Istványiak egyszer be hajtották s azok közül egyet megöltek, pörsöltek, meg sütöttek és meg edtek.. .”33 Ugyanezen évnpk november 28-án a Marcaliban tartott kihallgatáson Kecskés József taksonyi lakos számolt be arról, hogy egykor „egy seregh Sg. Páli Sörtvéles Marhákat talált (ti. a határon -túl és azokat) bé hajtotta Marczaliba. Egyet közülük ki vetvén hajtó pénzbeit - ismertette végül is a további fejleményeket - meg is ette, ell menetele után . . ,”34 1754. július 18-án Koppányban tartott kihallgatáson mondta el Pamuky István koppányi lakos, hogy a határon túl a szakcsi sertéseket mindenkor behajtották, „amint hogy a' Fatens emlékezetére Szaktsiaknak Sertésseit ott kapván, sokat közülük meg ölvén, meg ették, a kit pedig megh nem öltek - folytatta a beszámolót - mind addig (a szakcsiak) kezekhez nem bocsájtották, valameddig pénzül ki nem váltották . . ,”35 Különösképpen az uradalmi alkalmazottak elégítették ki magukat ily módon, hogyha határsértésen értek valakit. 1757. július 29-én a Kálmáncsán tartott kihallgatáson szinte dicsekedve számolt be efféle cselekedeteiről a szécsényi uradalom egyik hajdúja, az Apáthiból való Papp István, hogy a kárban ért sertésekből többet is meglőtt és húsukat pl fogyasztotta, így a „hármas halomnál lstvándi Lakosnak Tóth Ferencz névőnek s. v. Sör tvés seit, találván, azok közül egy jó ártányt az makkon agyon is lütt, sokaknak szeme láttára - jelezve azt is, hogy ez megszokott lehetett! - és azt békességesen ide, Kálmáncsára bé hozván föl is pecsenyézte, úgy a’ Bencze Tavánál - folytatta a felsorolást - Istvándi György Deák Jánosnak is először pásztorát megfogta, de azután a Tanúnak reménkedvén- hogy jó szívét mutassa - el eresztette, hanem - fűzte hozzá - s. v. Sörtvéssét annak is agyon lütt és meg is ette . . ,”36 De hasonló tevékenységről értesülhetünk a faj-szi Ács György elbeszéléséből is, aki 1760. április 12-ón a Bogáti pusztán tartott kihallgatáson mesélte el, hogy „a kis kúton föllül lévő Gyótában, mint valósághos Bogáthi erdőben Magyar- Egressi Lakosok Sörtvélesseit megh tapasztalván azok közül esztendős süldőt kettőt le vágott és el is költötte. . ,”37 Éppúgy a vaspöriek is, ha a szomszédos háshágyiakat földükön tapasztalták, megfelelő zálogot vettek — amint arról 1762-ben a 69 éves sáli tanú, Bencze György beszámolt. Azt is megemlítette, hogy az egyik compossessor, Bikali Mihály egyszer „három Háshágyi Sörtvés Marhát a’ Liget völgy mellékérül bé hajtván, mind a’ hármat megh ölette, egyiket magának Szalonnának tartotta, kettejét pedig a’ Falubelieknek adta - s mint azt közvetlen tapasztalatára hivatkozva megemlítette - testi szemeivel látta.. Z’38 48
