Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1984 / 1. szám - Takács Lajos: Határsértés, zálogolás a Dunántúlon a XVIII. században
De hasonló tapasztalatokat szerezhetünk a Baranya megyei Tékesen 1780- ban tartott kihallgatás adatai alapján is, amelyek szerint „a Hosszú erdőben - atniely a tékesi területhez tartozott és így a szomszédos vargaiaknak tilos volt a belépés - a János hajdú Vargai Rab János disznaját agyon lőtte és ell is költötte, az Uraságh Katonája, János névő pedig - hogy a többi uradalmi alkalmazott buzgóságáról is számot adjon! - és Marczi hajdú, Vargai Kovács Jánost és Kiss Jánost a’ Hosszú erdőben meg fogták és az Ozorai Tömlöczben vitték.. ,”39 S hogy mindez korántsem csak egyes pecsenyére áhítozó, mohó pásztoroknak volt egyedi cselekedete, és különleges kedvtelése, hanem a korszak bevett szokásaihoz tartozott, amiely a földesúr jóváhagyásával, sőt részesedésével történt, azt az olyan példa is mutatja, mint a Somogy megyei Bűi pusztán történt behajtás, amely során a zálogdisznókból maguknak is vágtak le, de húsából földesuruknak is küldtek. Az 1758. november 6-i kihallgatáson a 60 éves Sornogyvári János osztopányi colonus számolt be arról, hogy a „Jádi Sörtvéleseket Bili Pusztában a ... Cserzett Cserfáknál - azaz a határjeleken túl! - tapasztalván Jankovics Uraságh Hajdúi és Kanász Pásztora, azok közül egyet le vágtak, többire a Húsát magok el költötték, abbul - számolt be személyes tapasztalatairól is - a Tanúnak is attak, hanem a Fejét Lakban - ahol ti. a földiesuruk lakott - el küldötték” - mintegy győzelmi jelül, de mindjenképpen jó szolgálatuk bizonyítékául. S hogy az eset jogosságát még inkább kiemelje a tanú, megemlítette, hogy az eképpen elveszett jádi sertéseket a jádiak „soha nem is keresték”, annyira helyénvalónak tartották az efféle cselekedetet. A kihallgatás másik tanúja, a 60 éves Balaicza István, aki segédkezett a behajtásokban, részletesebben tudta elmondani a sertések levagdalását és a földesuruk rászeltetését: „Csokonyán Lakozó Paczaj Jánosnak Sörtvélesseit a’ Kátyoloson föllül - tehát a tilosban - tapasztalván Bűi Határban, azokat a Bűi Ólban bé hajtotta Jankovics lstvány Uram Hajdújával, Piavalicza Miskával. Egyet közülik ki vetvén - számolt be a további tevékenységükről - mindgyárt ottan meg ölték. Egyéb eránt annak Húsát, meg ette a’ Tanú, nevezett Hajdúval, haném annak Fejét - számolt be az uraság megajándékozásáról - negyed része Pecsenyével Lakban el küldötte az Uras ág számára ...” És így folytatta a beszámolást a behajtott disznók leöléséről: „nem különben Jádi egyedek Sörtvélesseit Ductuson belül lévő Parragon kapván, azok közül Harmad Nap alatt - tehát gyorsan egymás után - azon Egyed nevő Embernek és annak fia szeme láttára kettőt le vágott a’ Tanú - és hasonlóan az előbbiekhez - azoknak is Fejét és egy darab Pecsenyéjét Lakban küldötte. Többi Húsát pedtgh - közölte megnyugtatásul - maga el költötte.” A következő alkalommal az ugyancsak jádi Nemes Gyura sertéseit hajtották be és öltek le belőle egyet, fejét és pecsényéje egy részét szintén az uraságnak küldték meg. Die ezen alkalommal a disznón kívül is vettek zálogot a kanásztól. Mint vallomása további részében olvasható „Nemes Gyura kanászát Szűr ebül, Fejszéjébül és Tarisznyájából megh fosztván, Szűrét és Tarisznyáját - ugyan később! - vissza adta a’ Tanú, de a’ fejszét magánál tartotta.. ,”40 Az efféle alkalmi és ingyen lakmározást szemlélve, különösképpen megérthetjük azt a buzgalmat, amivel egyesek a határok őrzését teljesítették: nem egy hajdú önszorgalomból is vállalkozott a határok ellenőrzésére, a behajtott 4 49
