Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)

1984 / 1. szám - Simon Károly: Újabb nyomozati adalékok a Szimák-ügyben

bensőjének is régtőli meggyőződése, hitvallása? S vajon nem ezt az önmagával vívódó s ugyanakkor sztoikusán bölcs Szmodics-Szimák lényeglátást kapjuk viszsza egy évtized elteltével majd Juhász Gyula Orbán lelke remeklésében megírt soraiban, így: „ - A mai társadalmi rend hazúg, mert erőszakos és istentelen. Ezt Tolsztoj Leó magyarázza, én pedig gyakorlom. Nem élek benne és vele, egy tót paraszt, akinek a szemében jóságot és emberséget látok, különb nekem, mint tíz úr, aki mindig csak úri becsületével kérkedik.- Mi már nem érjük meg azt a világot, pajtás, amelyik eljön, mert el kell jönnie, amikor egy nagy és szent dolog lesz, a munka, és amikor minden ember munkás lesz, nem robotos, mint én, mint mi; mi már nem érjük meg azt a világot, amikor nem az athéni dögvész lesz a fontos, hanem a szabad levegő, a tiszta öröm, a szép élet, a boldog ember.” Ennek a Juhász-Szmodics revelációnak tartalmi magját, írásos (előképét érezzük felsejleni a fent közölt Szmodics-cikk befejező soraiban. Szinte megdöbbenve és hitetlenséggel eltűnődve a módszernek azon egybeesésén is, amelyet a modell és a hasonmás közti megfelelés itt is, ott is (Juhász és Szmodics, Szmodics és Pável) jelez.

Mindezek után, amikor 1915 közepén - a lapot még közvetlenül Gyenis Antaltól átvevő főszerkesztő - dr. Balogh Miksa is „harctéri szolgálatra vonult”, s amikor közel kéthónapi kényszerszünet után szeptember 26-án újraindult, akkor annak fejlécén már ez olvasható: „Főszerkesztő: Szmodics Zoltán, kiadó és laptulajdonos: Dr. Vas Géza.” A vezércikket ekkor Köszöntőm címmel - Gyenis „eszméihez” ragaszkodva - írta a tanár lapszerkesztő. A Szmodics Z. szerkesztette liberális hetilap aztán másfél éves küzdelem után a háborúval szembeni nyílt kritikája és krónikus tőkehiánya miatt megszűnt.

A FORRADALOMBAN

Az őszirózsás forradalom idején az 1913/14-es elsősök már a gimnázium VI. osztályának padjait koptatták. A forradalom első napjaiban iskolája kapuján mankóival kopogtató, ötvenszázalékos hadirokkant Pável Ágostont régi, ismerős kollégaként és barátként egyes-egyedül már csak Szmodics Zoltán üdvözölhette. Hiszen Schneider András „a hazáért hősi halált halt a fronton”, Nessl Alajos igazgató pedig befejezve iskolaalapító küldetését, 1918 őszén „helyeztetett át Miskolcra”. Azokban a hetekben az akkor már 13 tagú tanári kar munkájának irányítását a minisztérium új igazgatóra bízta, a Szekszárdról ide helyezett Varga Ferencre.

A háború ellenére is egyre bővülő testületi körben e'őbb Szmodicsnak, majd a visszatérő Pávelnck is új barátja akadt: Molnár György rajztanár. Molnárt még 1916 nyarán Makóról (akit ott tán Juhász Gyula is ismerhetett, ismert?) helyezték saját kérésére Dombóvárra. A rajztanár (nagykanizsai lévén) - Szmodicshoz és Pávelhez hasonlóan - hazafelé gravitálva került gimnáziumunkba. Hármójuk közül ő volt a legfiatalabb. De Molnár is ugyanabban az utcában, az akkor „tanárok utcájának” nevezett Bezerédj utcában telepedett le, ahol Szmodics és Páve! is lakott. Majdnem szomszédságban lakva - iskolán kívül is - jól ismerték egymást. Barátságukat azonban nemcsak a szomszédság tette, megpecsételte azt

35