Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1984 / 4. szám - Kerék Imre: Takács Gyula: A rejtett egész
A költemény végére illesztett kérdő- és felkiáltójel nemcsak a költő kétségeit, hanem azzal együtt a legnagyobb célra törő elszánt akaratát és reményét is tükrözi, hogy sikerül megalkotnia azt a művet, mely túlmutat az egyéni lét gyarló esetlegességein, az elmúláson. Régebbi versei közül az Ikarosz a költőhöz című rokon ezzel. Közös bennük, hogy mindkettőben iegsajátabb mondandóit fogalmazza meg egyetemes érvénnyel a mitológiai alakok ürügyén Takáts: a nagy közösség hasznára végzett emberi munka teremtő szépségét mutatja föl, mint ami létünket értelmessé teszi. Ikarosz és Niké egyaránt az esendő sorsa tudatában is szárnyalni akaró ember megtestesítői. Takáts úgynevezett látomásos verseivel kapcsolatban megjegyezhetnénk még, hogy sohasem szakadnak ki a földi gravitációból távoli irracionális szférákba, még akkor sem, ha egyszerre idézik „a messzit és forgó közeit"; a valóság az az alap, melyről landol a költemény s nagy ívet leírva oda tér vissza. Legpregnánsabban szemlélteti ezt Világát nem bontják szét című verse: A látomás terében egy út ragyogni kezd és ismeretlen ismerősök elérik messziről kezed. Vezetnek már s ott mész velük, ahol szerettél volna járni. A rejtett erkély is ragyog, melyről még messzebb lehet látni. S az ott a Nem-Tudom! Világát nem bontják szét formák; tökélye így a szép Egész... Járd körbe!... Biztos visszaérsz... De megemlíthetjük még hasonló felépítésük okán a Tágabb valóba nőve, Gyökéren túlit, Élő lantból, Olvashatatlan ez a csend címűeket. Takáts költészetével kapcsolatban a „pannon derű”, a „dunántúli idill” műszavait hangoztatóknak figyelmébe ajánlanám az olyan drámai hangvételű, illúziótlan helyzetképet rögzítő költeményeket, mint a Zord kegyelem. Már indítása, belső nyugtalanságról valló kérdő- és felkiáltójelei, hármaspontjai is merőben más lelkiállapotról tanúskodnak, mint ami a fenti megjelölésekkel körülírható: Ki vált meg innen?... Hegyen szorultál!... Nincs más veled, csupán a látvány. Kezednél ceruzád és két pohár között az emlék, mint tűnt szivárvány. Ide sorolnám a magyar történelem megpróbáltatásait idéző költeményei legjavát is. A könyv utolsó nagy ciklusa (Freskó) olyan verseket tartalmaz, melyekben elődök és kortársak, mesterek és barátok emléke előtt tiszteleg a költő. A Válasz Hagymássy Bálint Ad Pannoniam című ódájára történelmünk zivataros évszázadait idézi meg, s a „kegyetlen, szép szülőhazát", a „költő-temetőt" szólítva, a múlttól a jelenig ívelő költemény a költő megmaradásunkba vetett hitének megszólaltatásával zárul: Várak-kolostorok törtlábú nyájai, tűnt népek, halott kikötők fölött az árbocon még Zászló libeg! És tudják és tudom, ha egyre is apad, Tengered örökre itt és megmarad! Ha legtöbbjüket valamilyen alkalom hívta is létre, sokkal többek ezek a versek pusztán alkalmi költeményeknél, ahogy azt régebben értették irodalmunkban: igazi poézis rangjára emeli őket szemléletük hamvas frissesége, az az erőteljes vonzódás, kötődés kultúránk maradandó értékeihez, ami nélkül emberi, költői egyénisége sokkal szegényebb, egysíkubb lenne. Nálunk lett néha c. verse a „csonkakezű lantverő” Tinódi Sebestyént állítja elénk, a törökvilág zord képeivel a háttérben. Batsányival tesz képzeletbeli sétát a költő szülőhelyén, a mai Tapolcán. (Veri a forradalmi indulót) Költeménnyel köszönti a magyar nyelv legnagyobb művészét. (Arany János halálának 100. évfordulójára) Berzsenyi, Kisfaludy, Csokonai útját követi „kis olasz Fiatjával” (Új Helikon ?) Kodály egyik kaposvári látogatását örökíti meg, amint belépve a költő Rippl- Rónai Múzeum-beli szobájába, „szólt vala: - Nézzük, van-e somogyifurulya ?” - (Kodály) Leve/ let ír Becéről Illyés Gyulának Tihanyba születésnapi köszöntésül. A „Kegyetlen mester, szorgalmas diák” Szabó Lőrincet idézi, kinek könyve mindig nyitva áll asztalán. (Szabó Lőrinc) S egész kisebb ciklusnyi verset szentel a gondolatvilágában mind gyakrabban felbukkanó festőművész - barát, Egry József emlékének, művészetének (Egryt idézve) A négy vers mindegyike a festő valamelyik képéhez kötődik, a „Vízitükör” című a költő és festő közösen kiadott könyvének címére utal, melynek illusztrációit Egry készítette. E versek élményi hátteréről korábban olvashattunk már Takáts egy emlékezetes esszéjében (Az ecset poétája - Egy kertre emlékezve, Szépiro64
