Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)

1984 / 4. szám - Laczkó András: Fodor András és Fonyód

és méginkább a Lecke azt sugallják, hogy nem a kiküzdött eszményekben van a hiba. A költő csalódások és nem sikerült cselekedetek ellenére vállalja és továbbviszi azt, amiben hitt. Bizonyságként idézhetők a Lecke zárósorai: „Nem, igazad van: hiszékeny vagyok/Gyerekes ábrándkergető./ Igen, tudom, hogy itt a bizonyság:/szétroppanhat úgy is/a csont, ha összeforrt elébb./Mégis, Credo quia absurdum, /a hűség törhetetlen. ”

Ebben a hűségben nemcsak etikai elemek vannak, hanem átüt rajta az egyéni és a közösségi múlt, a gyermek- és az ifjúkor, sok-sok élmény és emlék. A Móló, Egy kamaszregény vázlata, Mikor kezdődött? Utca Kaposváron, 30 éves találkozó és a kötet még jónéhány darabja nem csupán az „örökös múlást” szeretné megállítani, azt is megerősítik sorai, hogy az időn győzedelmeskedhet az együvétartozás érzése. Ezt a gondolatot összefogó Ne félj ciklusban írt Fodor veszteségeiről, barátok, pályatársak végleges elmeneteléről. Nagy László, Simon István, Szabó István búcsúztatójában a fájdalom épp az összetartozással növekedett, s kapott a közvetlen közléshez közelítő, az érzést pontosan kifejező formát. Ezekben a versekben, s különösen Sipos Gyuláról szóló Egy költő temetésében ott rejlik a méltó megőrzés vágya-igénye. Mert erről is van negatív tapasztalata, Fülep Lajos példáján. Gyakran hivatkoznak a nagyműveltségű tudósra elfutó szavakkal, méltatlan szövegekkel. Érthető így Az úrfelmutatás hazugságában a sok kérdés: miként követheti az a példát, aki amíg látta, ügyet sem vetett rá? Fodor adekvát utóéletet vár: „Rakjátok össze/rajtunk rajtatok/szétporlott eleven dühét -. ”

Nehéz lenne ebből és a „kettős rekviem ’’hangleütését folytató versekből az „elmúlás riadalmára” következtetni. Fodortól mi sem áll távolabb ennél. Soraiból sokkal inkább kihallatszik a reális számvetés, a várható pontos felmérésre való törekvés. Makacssága, az új és újabb szembesülés belső kényszere kizáija a testetlen lemondást és a belenyugvást a halál tizedelésébe. Ugyanakkor, a tudat bárhogy tiltakozik, nem mehet el szó nélkül az intő jelek mellett, nem hagyatkozhat az évszakok körforgó rímére, mert valami mindig fonákjára fordul (Fogódzó). Ezért igényli a bíztatást, a társaktól, a szűkebb és tágabb közösségtől sugárzó figyelmet. De szüksége van még valamire a munkához, s ezt a Kőnyomatban az öreg Rembrandt példájában találta meg: Mit vigyorogsz öregember?/ - Rájöttem valamire, / Ugyan mire, bolond? / - Hogy nem éltem hiába, ” S mindezt akkor mondja el, amikor a dialógus szerint újra megnézte az Éjjeli őrjáratot. Alkotók számára kikerülhetetlen példa.

***

A Hunyadi utcai ház a szó teljes értelmében alkotóműhely. Nemcsak azért állítható ez, mert ott kapnak végleges formát a lírai élmények. Nyaranta helyet kap a villában a Somogy kulturális folyóirat szerkesztő bizottsága. Megfordult ott Veres Péter, Kormos István, Csoóri Sándor, Sárosi Bálint és Kibédi Varga Árontól Kányádi Sándorig, Sulyok Vincéig, Hernádi Gyulától Reich Károlyig irodalmunk, művészetünk sok-sok fontos alakja. Fodor Andráséknál konkretizálódik évek óta a Fonyódi Helikon programja is.

60