Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)

1984 / 4. szám - Laczkó András: Fodor András és Fonyód

hogy vívódó töprengés eredményei a leírtak. Fodor itt is arra vállalkozott, ami már-már költészetének karaktervonása, hogy világot megváltani kész indulatok helyett a nyitottság és figyelem állapotrajzát adja.

A világ dolgai, eseményei iránti nyitottság gyorsan szembetűnő eleme lírájának. Olyannyira, hogy sokféle tény, tapasztalás kényszerítette arra, hogy szimultán jegyezze fel, úgy, ahogy történtek. A Napéjegyenlőség drámai szerkesztéssel helyez egymás mellé napi eseményeket, azért, hogy a kontraszt erőteljes, már-már kiáltó legyen: a súlyos gondok, a valóságos és műizgalmak közepette vannak, akik tudomást sem vesznek minderről. Fonyódon a szomszédban látott vígan nyaraló frankfurti két párt, akik mitsem tudnak a Somogyi Néplapból idézett nyilatkozatokról (hogy a Balaton - ha nem vigyáznak- ősláp lesz nemsokára) és tudomást sem vesznek a sokfelé elcsattanó lövésekről, így ez a két pár óhatatlanul sugallja a morális felelősség kérdését. Azt, amit más nézőpontból emel ki a kötet záró ciklusában a Kudarc. Afelelősségvállalásban való példaadás régtől foglalkoztatja Fodort, s még az is, hogy meddig lehetséges a kiküzdött álláspont igazához való ragaszkodás. Elszámolása arról győz meg, hogy ezekben nem lehet alku; indulat nélkül viselni kell, amit vállalt az ember.

A jambus a huszadik századi magyar vers történetében Ady óta középponti szerepet játszik. Véletlen-e, hogy Fodor András már harmincöt évvel ezelőtt rátalált, s a mai napig kedvelt forma számára? A Kőnyomat azt mutatja, hogy - mint korábban, most is - szívesen építkezik az élőbeszéd közvetlenségét idéző rímtelen jambikus sorokkal. Strófáinak megoldásai a hagyományos verstan oldaláról nézve „szabálytalanságot”jeleznek, de az alaposabb figyelem kideríti, hogy a költő mindig a belső ritmust keresi, s közvetlen közlés kínálta változatosságot, az élmények gondolatai feldolgozását leginkább visszaadó sorokat. A számszerűség oldaláról nézve, a Kőnyomat közel kilencven verse közül mindössze kilencben vannak rímek (azokban is tudatosan kerülte a tisztaságot): „Amott a zöldben kint/kaszások törzse ingja fanyar sarjúillat áradja hangok ajkamon megállnak,/'szívom afű szagát. ” A kötöttség elutasítása ez? Kétségkívül az is. De tegyük hozzá mindjárt, hogy egyes költői eszközök olykor bravúros megoldásokkal kerülnek elő a Kőnyomatban, (például a hasonlat): „Csivitelés, égrecsapódó/szertelen csivogás. /... Hopp, megvan a hasonlat! / Házunk előtt a zörgő nádasból/rebben föl így a/surrogó madarak hangja ” A megoldások magyarázatát itt is, mint a korábbi tizenegy kötetben, a bartóki zene példája adja: annak megfelelően hallja ki Fodor a szavak szabálytalan szólamaiból az összhangzás harmóniáját.

Mindez allúzió arra, hogy a költő formailag és tartalmilag a közvetlen egyszerűség követelményét állította önmaga elé. Jelenti ez még azt is, hogy nemcsak hű maradt az útra indító szűkebb környezethez, hanem - ha lehetséges - még szorosabbra fonta oda fűző „kötelékeit”. A Kőnyomatban a Balaton és Kaposvár környékére, Sárköz és Budapest helyszíneire ismerhetünk rá. Ide kívánkozik magyarázatul, hogy a verseket Fodor Fonyódon írta, így a déli part képei, hangulatai szükségképpen színezik azokat. Mindig örömmel tér vissza az ifjú évek színtereire, s ez szinte kényszerítőén hozza magával az időbeli utazást (Gyermekkori alkony, A titok főidéről). A hajdani élményekre alapozott versekben az öröm és fájdalom egyaránt hamvasságot mutat, mintha az árokpart, a rét, az égboltozat, a társak felbukkanó arcai, a tűnt idő „azÉden örök tündökletében ” fogná. Nemcsak a játék, a kamaszkori közös emlékek, hanem a serdülőként átélt szerelem is színezi ezt. Onnan datáló biztonság árad a Tested kenyerén soraiból. Átleng a szakaszokon a múlandóság, de a főszólam az „akkor is ’’elszántságáé: „Mit ér a léten-túli hit Ja vak remény mit ád? / Utaztunk egymás áramán, - nekünk/már nem kel! más világ. ” Az ötödik évtizeden túljutott lírikusnak számolnia kell sokmindennel, de ebben vitathatatlan fix pont számára a négy évtizednyi együvétartozás: „Fogyatkozik a szó, tusom/részenként veszni, bukni kell,/de amíg lélegzik a bőr,/testem a tested halfény-illatát/nem tévesztheti el.”

Visszacsengenek azok az etikai fogalmak, melyeket a Malom című versében írt le sorsot, költői pályát meghatározókként: szerelem, barátság, munka. Fodorban volt erő és indulat nélküli nyugalom arra, hogy felmérje példaadásának eredményét: Kudarc - mondhatnék saját verseimével. De a kritikusnak meg kell kérdezni, hogy valóban az? És kinek? A Gyűrű, a Miattuk

59