Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)

1984 / 4. szám - Csűrös Miklós: Vázlat Rónay Györgyről

az ember, / s csak addig ember, míg eszében él. / Nem tagadod meg, ami láthatatlan, / de látni és érteni akarod” (Láttálcsodákat), kedvelt olvasmányai a tudomány és vallás szintézisére törő Teilhard de Chardin és Rahner elmélkedései. Versei és prózája tanúsága szerint a vallásos élmény és bölcselet más, netán kevésbé racionális változatai iránt is érdeklődik: foglalkoztatja a katolikus egzisztencializmus problematikája, a Kempis-féle Imitatio Christi kapcsán pedig a misztika valamely kevésbé szenvedélyes, kevésbé „barokk” módozata iránti vonzalmát árulja el. Erkölcstanának leglényegesebb gondolata, hogy a megváltás isteni feladatát és művét, Jézus szerepét az embereknek kell magukra vállalniuk, beteljesíteniük: „megváltásért hozzád könyörög / ember, ez a teremtett végtelenség. /... / Mert a világ sebzett szíve vonaglik, /sálét vajúdni meg nem szűnik addig, / míg szabadságot nem nyer általad" (Ingemiscit et parturit). Akárcsak etikájában, a vallás és az egyház társadalmi szerepével kapcsolatos gondolataiban is józan realizmus érvényesül; a marxizmus meg a katolicizmus közötti párbeszéd szükségességét, presztizs-viták helyett az érintkezési pontok keresésének programját jóval a II. Vatikáni zsinat előtt vallja és gyakorolja, olykor „a formális katolicizmussal szembeni” lázadást is vállalva (Belon Gallért kifejezése).

Rónay Györgyöt joggal tartja a kortársi és irodalomtörténeti emlékezet a Nyugat harmadik nemzedéke egyik reprezentatív képviselőjének. Ami orgánumaikat illeti, már az 1931-ben megjelent „előzmény”, a Perspektíva munkatársi gárdájában ott van, szerepel a Magyar Irodalmi Almanachban (1941) és a Szerb Antal s főleg Halász Gábor kritikája által kirobbantott nemzedéki vitában, valamint a Ködlovagok (1942) c. esszégyűjteményben, s egyik alapítója az 1943-ban létrehozott Ezüst komák.. Kritikusként, mint egyebek között az Olvasás közben (1971) c. gyűjtemény tanúsítja, kivételes érzékenységgel és figyelemmel dolgozza föl generációja teljesítményét. De életrajzi és füológiai adatokon túl a nemzedéki jelleg elsősorban életérzésben, szemléletben, a kifejezés némely vonzásaiban megfigyelhető rokonságot jelent, s természetesen közvetlenebbül nyilatkozik meg a közös pályakezdés évadában, mint később, az egyéniségek öntörvényű kibontakozása idején.

A fiatal Rónaynak (mint Jékelynek, Radnótinak és másoknak) döntő élménye a veszélyérzet, a válság, az eleinte kevésbé tárgyias, később a háború és az embertelenség konkrétumaiban megragadott balsejtelem. „Sötét idők közelednek-Árad, /fortyog a sárvíz. írja 1934 elején

(Olvadás), nemsokára már behívott katonához hasonlítja magát, ki „Megy, amíg lelövik" (Viharos évszak), s a fenyegetettség, a haláltudat, a reménytelenség illúzióban, sztoikus tudomásul vétele határozza meg szemléletét (Szarvas). Ez ellen a kétségbeejtő helyzettudat ellen ő is a természeti élményt, a „bukolikát ”, az inkább hasonlatanyagban, mint konkrét tartalmában jelentkező erotikus érzékiséget hívja segítségül: „A föld, mint / húsos, kemény derekú menyecske, / vetkezik izmos // vállai, melle tárva már! / 0 mámoros tavasz, ragadj el!” Az irodalmias stilizáció, a formák kultusza szintúgy védekezés, a bevált, öröklött költői gesztusok kultikus megismétlése vigasztaló erőforrás a nehéz időben. így Rónay hol egyfajta föltűnően egyszerűsített, Jammes-i, Juhász Gyula-i népiesség hangján szólal meg (Dal, Alföld/3.), hol az antikvitás reminiszcenciáit kelti föl tárgyi és főként ritmikai utalásokkal (Erato, Talán, Faragó Györgyhöz), A bibliai motívumok közül eleinte az ószövetségiek jutnak inkább szerephez nála, pl. az Ezékiel 1.18-ra hivatkozó A szerelem angyalaiban. A világégés látomásai közt hamis próféták, „kósza vajákosok” korában az „ Őrködj s tiszta maradj!” elvéhez ragaszkodik, a sanda csapásokat nem visszavágni akarja, csak következetes őszinteséggel és a csiszolt forma előkelőségével megfogalmazni, versbe foglalni. (Darvak)

A háború utolsó hónapjaiban látni véli a kibontakozást, hogy „a Szabadságfriss zászlói lobognak győztesforradalomban, / sfölkel a nép!”- de az elveszett társak siratása, a beteljesületlen álmok, a nemzetpusztulás szorongása az elégikus fájdalom, sőt olykor a feneketlen kétségbeesés, a totális csalódás szólamát erősítik föl ekkori verseiben (Faragó Györgyhöz, Az irgalmas angyal). A Kövek és kenyerek az újszövetségi mítosz parafrázisa; a bibliai jelenet keserű interpretációjában az a megrendültség tükröződik, amely a keresztény humanistát a háború, az embertelenség, a megváltó áldozatra képtelen „tömeg"láttán elfogja. A Jézus-történet mozzanatai ettől fogva egy sor jelentős mítosz-versben térnek vissza (Jairus leánya, Mária éneke, A hét első nap40