Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)

1984 / 4. szám - Csűrös Miklós: Vázlat Rónay Györgyről

ján, amikor még sötét volt), olykor a tárgy optimista, a föltámadás-képzetet kiemelő fölfogása kap nagyobb nyomatékot, de a hidegháború és a személyi kultusz éveinek nehéz tapasztalatai a félelem, a reménytelenség, a „halál árnyékában” élt élet motívumát is tartósan aktualizálják: „Te mártudod, hogy nincs segítség. Az emberek bezárták szívüket, / a Szeretet hiába könyörög, nem talál rajta rést” (Betlehem). Nemcsak a sötétebb tónus, de maga a mitikus és látomásos szemlélet, a prófétikus attitűd fönntartása, a sokak nevében szólás felelőssége, komor ünnepélyessége is kortapasztalatokból fakad és tudatos morális döntésre vall.

Mert 1945-től más alternatíva is kínálkozik költészete számára, derűsebb, közvetlenebb, realisztikusabb ars poeticát is fogalmaz. „Egy korty valót!”- mondja, újra össze akarja rakni, ami széthullt, „a szeretet szelíd világát”, s a való meg a szeretet után harmadik kulcsszóként a rendet nevezi meg, a köd oszlatását, a romok eltüntetését (Romok helyett palotát). Az Új francia költőket bevezető nagy esszét azzal zárja, hogy a szimbolizmus és a avantgarde, „a költészet ragyogó eretnekségének korszaka” után „A valóság új évada, az embernek visszaadott, emberi hivatását megtalált, közösség)funkcióit visszanyert költészet érája "következik. A keresztény mítosz néhány áradó dikciójú, boldogan bizakodó földolgozásán kívül három fontos verstípus nő ki később ebből a költői programból. Az egyikre meghitt személyesség, az ún. élmény-líra közvetlenségének vállalása, önéletrajzi indíttatás jellemző. A szubjektív sorssal való számvetést gyakran mitikus jelképek szövik át, szimbolikus-metaforikus nyelven, fokozott stilizációval mondja el élet-gondjait a költő; a szerelem, a házasság „ iker-magánya ” a kereszt kölcsönös hurcolásának kényszerét idézi (Te hordozod,) a negyven évesen körültekintő ember gondolatai az „élet dele”, az „évek fennsíkja ” allegorikus természeti képeihez kapcsolódnak (Nyár). De a Negyven után megszaporodnak a kevésbé áttételes vallomások, a nyíltabb, egyszerűbb számvetések, a kései Arany Jánoséra emlékeztető hangok; „alkonyul immár nekem is az ünnep ”, írja a Majálisban, s kialakítja a másokért helytálló sztoicizmusnak meg az „ élj az idővel, élvezd az életet ” (Őszi) Horatiusra, Berzsenyire valló „pannon "életfilozófiájának azt a sajátos, egyéni keverékét, mely ettől fogva költészetének alaptónusa lesz.

A másik típus a fokozott tárgyiasság, a leíró objektivitás jegyében alakul: domináns szerepet kap benne a tájélmény, a természeti vagy éppen urbánus környezet látványa, a plein air festőkhöz hasonlóan Rónay minél érzékletesebben akaija visszaadni egy-egy nyír- vagy vadkörtefa, egy-egy alkonyi pillanat impresszióját. A Nyár c. kötet (1957) már fejezetbeosztásával kiemeli ezt a tendenciát, a négy utolsó - javarészt az ötvenes évek termését tartalmazó - ciklus címei: Budai rajzok, Szárszó, Kiskunság, Mátrai képek A megfigyelésen s a színes vagy plasztikus leíráson túl ezek a zsánerszerű „rajzok”, „képek” hangulatszimbolikus többletjelentést hordoznak; egy szárszói rét ábrázolásából a derűs antikvitás, a mitikus „boldogsziget"utáni sóvárgás csap ki, az Októberi alkony finom eszközökkel sugallja az elmúlás melankóliáját. Később ezt az ihletfajtát két szorosan összefonódó tendencia módosítja, az aforisztikus sűrítésé, és a tömör, legtöbbször négysoros epigrammák ciklusba, füzérbe rendezéséé; a hatvanas években őszi, téli, tavaszi, nyári „album” készül ily módon, s e sorozat a következő évtized líráját összegező, 1977-ben megjelent Kakucsi rózsákban is folytatódik (Szárszói dolgok, Szárszói napló). Aciklikus összekötés hangulati és asszociatív kapcsolatra utal az „alkalmi” élmények között, a metszetek, a pillanatképek sorából így az életérzés egy-egy tartósabb fázisának lenyomata alakulhat ki.

A harmadik csoportba olyan kultúratörténeti jelképeket fölhasználó, a műveltség-anyagot a lírai közlendő objektiválása céljából fölelevenítő versek tartoznak, mint a Virginia Woolf halála, Bessenyei Biharban, Haydn gyászmiséje, vagy másfelől A Zöld lovag, Trisztán és Izolda, GuiHome de Machaut balladája, stb. Rónay olvasottságának, zenei és képzőművészeti ismereteinek majd minden rétege költői művek ihletője lehet ily módon, ami egyfajta illusztráló rutin veszélyét rejti magában, de e típus legjava verseiben a művelődéstörténeti motívum nem öncél, hanem eszköz, ahogy a szerző egy nyilatkozatban leszögezte, „mintegy megnőtt metaforaként, illetve képként” funkcionál, „melyben a költő kellő tárgyilagossággal, mintegy személyességénél nagyobb, általánosabb érvénnyel fejezheti ki a legszemélyesebbet”. Az irodalomtörténetírás egyébként nemzedéki vonást lát a nagy, áradó, összefoglaló vers igényében, Rába György szavaival:

41