Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1984 / 3. szám - N. Horváth Béla: Szakolczay Lajos: Dunának, Oltnak
ősök hagyatékát, a már helyet kapottak névsorát kiegészíti a fcitnaradottak, az okkal és ok nélkül kifelejtettek nevével és művével. A két háború közti magyar irodalom legmarkánsabb vonulatával a szociográfia-sorozattal von párhuzamot az Érték és valóság című tanulmány. A nemzetiségi sorsproblémákba mélyülő jugoszláviai dokumentuimirodalmat elemezve Szakolczay ismertet — (de nem cinkos kacsintás kíséretében, a tragikus látleleteket felvonultatva) — értékel és véd is. A jugoszláviai magyar irodalom egyik domináns vonását, a főleg az Űj Symposion-nemzedókben kiteljesedő avantgarde jelleget tisztázza, meggyőzően érvelve a valóságszemlélet és ábrázolásaiéi sokoldalú összefüggése mellett. Elmélyült, széles horizontú, s a kötet egyik legjobb írása a Nemzedékek kapcsolódása. A romániai, jugoszláviai és (halványabban) a csehszlovákiai magyar irodalom fiatalabb generációiról ad karakterisztikus képet. Egy viszonylag rövid tanulmány keretében persze kockázatos dolog különböző nemzedékek létszemlélctét összevetni, művészi eszközeik tárházát lajstromba venni, az őket ért s bennük kisugárzó hatásokat felmérni (stb). A kényszerűen tömörített megállapítások ezért olykor summázatos kinyilatkoztatásokként hatnak. (Az esszéisztikus szubjektivitás egy-egy esetben többre érdemes művet vagy életművet is megadásra késztet: pl. Magyari Lajos.) A vonulatok rajzolatát jól kiegészítik a portrék. A nemzetiségi irodalom ma már gyakran „élő klasszikusnak” tisztelt egyéniségei nemcsak alkotásaikkal szolgálnak mértékül és vonatkozási pontként, de „ars politikájukkal” is. A közösség létfeltételeinek változása gyakran késztetett a „tiszta” politikum felvállalására. Ez a sajátos kelet-európai művész-sors tükröződik a Balogh Edgárról rajzolt portréban is. „Fantasztikus realizmusa” a valóságlátás kényszerét, a veszélyes időkben is szólócselekvő erkölcsöt s a jövővárás optimizmusát egyaránt magában foglalja. Balogh Edgár ethosza a „népszolgálat”. Ez a küldetéstudat vezérelte a Sarló regősjáratain, az észak-erdélyi ellenállás Horflhyhoz írt memorandumának szerkesztésében, majd nehéz időkben a Korunk szerkesztőjeként. Életművére is értelmezhető Méliusz Józsefnek - esszékötete kapcsán róla is kikerekedik egy arcképvázlat - az írástudók felelősségét számontartó vallomása: „Az írás: kétségbeesés és remény. Erkölcs.” A művek vallanak alkotóikról azokban a tanulmányokban, amelyek a leginkább kisugárzó életműveket is a iegmegragadóbb művésznszellemeket elemzik. Lázunk enciklopédiája címmel Szilágyi Domokos sors- és pályaképe elevenedik meg. Az első versek naivan őszinte pátoszával indul a világteremtés fájdalmai kövezik, s a kényszerleszállások zuhanásai teszik alig elviselhetővé ezt a sorsot, amelynek ötök békétlenségét a házsongárdi halk neszek sem oldják. Szilágyi Domokos világképének értelmezésében Szakolczay a bartóki modellt mutatja fel, s joggal. A Bartók Amerikában valóban kulicsvens, de a Requiem, a Lázadás, a Haláltánc-szvit, a Kényszerleszállás is az, s a József Attila-i homokos vizes sík közvetlenül határos Szilágyi Domokos „földi, halálos köreivel”. (Szakolczay iszép elemzését olvasva sem feledkezhetünk ©1 a fájó hiányról: Hia Mihály hatvanas évekbeli beköszöntő sorai után asaknem két évtized múltán sem született meg a magyarországi olvasó számára is hozzáférhető, az egész életművet felölelő munka, netán népszerűsítő monográfia. Azzal, hogy Szilágyi Domokos csak az irodalmárok körében kedves költő, nemzeti irodalmi tudatunk szegényebb.) A személyes tragédiáktól megtöretett költőnő, Hervay Gizella lírájából a véglegesség tűnik elő, mint világfcépi és poétikai szervező elem. Köteteinek rendje, verseinek szintagmatikus képe egy vergődő lélekről vall. „A fájdalmat nem lehet elviselni, csak ha megosztjuk, mint az utolsó falat kenyeret” — írta szerettei emlékének szentelt művében. Ma már tudjuk, a fájdalom megoszthatatían. A Kovács Vilmosról 'szóló esszében is a tragikus apropó, a halál okán készül számvetés, a kárpát-ukrajnai magyar irodalom „legelevenebb tehetségének” életművéről. A kötet legszebb tanulmány(sorozat)a Sütő Andrásról Íródott: „ . . . nem fölfele: lefele török, Uram; vissza azok közé, akik könnyeikkel rózsakertet nevelhetnének” — tér vissza többször is Sütő műveinek értékelésében a méltán híressé vált arc poetica. Szakolczay nemcsak a 'kikristályosodott formát, a drámákat - mindenekelőtt a trilógiát - veszi szemügyre. Némileg megfordítja a sort, az esszék fényében világosul meg a műalkotássá- Sütő ritkábban említett elbeszéléseiről is szól - teremtett gondolat. Az „Ügy cselekedjünk, hogy megmaradjunk” vágya és a Kárpátok tövében másokra is tekintés crkölcseetikája az illyési plebejus indulattal izzik a művekben. Ötödik ág címmel a nyugati magyar irodalom egy-egy jelentős alakjáról írott tanulmányát, arcképvázlatát fűzi egybe Szakolczay. Az illyési metafora kibontásaként: a két háború közti irodaiam esszé-tekintélye, a ma Londonban élő Cs. Szabó László, a szintén londoni Határ Győző, a montreali Vitéz György, a soarborói Tűz Tamás művészete az ötödik ágban iszol. Sajátosan és erőteljesen, nem figyelmen kívül hagyhatom ,,Nem fogok tetszeni minden olvasónak, de nekem sem tetszik minden olvasó." - idézi Szakolczay mottóként s vallomásul Berzeviczy Gergelyt. Kétségtelen, egy-egy megállapítását illetően akadhat ellenvélemény, kötetének egésze azonban érdemes az olvasó figyelmére. A szerző ténytudása, az egyetemes magyar irodalom ügye melletti elkötelezettsége - erről vallanak a műben közölt kritikák, recenziók is- biztosíték erre. (Szépirodalmi, 1984.) N. HORVÁTH BÉLA 70
