Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1984 / 3. szám - Tüskés Tibor: Svájci képek
vonalúan szürrealistának és absztraktnak mondott festészetet? Ugyanaz, ami nem hagyja a hangokat és a számokat gazdátlan nyájként szétfutni a világban. A Rend, a Törvény, a Harmónia. DISNEY LAND Gruyéres jelképével, a városka címerében szereplő karvallyal, a festett kerámiamadárral már Fribourgan, Antoinette asszony ajándékboltjának polcán találkoztam1. A legenda szerint a gruyéres-i gróf udvari bolondja 1534-ben megjósolta, hogy ,,a gruyéres-i karvalyt a berni medve fribourgi lében főzi meg magának”. A finom ételkülönlegességért, a lángon olvasztott, mártásszerű gruyéres-i sajtért már érdemes volt személyesen a helyszínre utazni. A különleges ízű krémet fatégelyekben tálalták a főtér egyik, ereszén tehénkolomipokkal díszített, fagerendás vendéglőjében. De ami igazán megérte a fáradtságot, az nem a karvaly és nem az ételspecialitás, hanem egy pillanat, amely nem szerepel egyetlen útikönyvben sémi, és amelyet a leggazdagabb turista sem rendelhet meg magának előre. Ezt a véletlen szolgálta föl. Jól tudom, a lapályos tájból kiemelkedő, meredek sziklaoromra épített, falak közé zárt miniatűr város látványa is vonzza az idegent. A gruyéres-i vár is építészeti különlegesség a maga nemében. Gondoljuk el, a vár falait még a múlt században is lakták a gruyéres-i grófok örökösei, a vár kandallóiban még nyolcvan éve tűz égett. Itt kézzelfogható közelségben tanulmányozható mindaz, ami körben a svájci kastélyokat és várakat a feudalizmus korában jellemezte. A konyhai tűzhelyről mintha csak az imént húzta volna le a lábost a szakács. A grófi hálószoba takarói talán még melegek a bennük alvók testétől. A virágfüzéres, faragott kő ablakkeretből talán nem is egy québeci turista, hanem a gróf szobalánya néz a vár külső udvarára. De a gruyéres-i vár látványa sem ingerelne írásra. A vendéglőben kifizettük a lángon olvasztott, különleges ízű gruyéres-i sajtot, két frankért jegyet váltottunk az egykori grófi kastély megtekintésére. Az igazi érdekességet a kisváros ingyen kínálta. A bástyák felől katonazene lármája hallatszott. A vár előtti, apró, hegyes, szúrós kaviccsal fölszórt bástyateraszon U alakban fölsorakozott katonák álltak laza pihenjben. A négyszög negyedik oldalát három rohamsisakos katona, dobogó és szónoki emelvény zárta le. A katonák mögött civilek: a rokonok, a hozzátartozók kíváncsiságával nyújtogatják a nyakukat. Kissé távolabb, a dúslombú hársfák alatt fehér abrosszal leterített hosszú asztalok: rajtuk annyi pohár, ahány katona, vázában virágok, teli boroskancsók, süteményes tálak, fogpiszkálóval átszúrt szendvicsek nem kis halmaza. Akár egy angol kerti mulatság, grófi garden party, vagy külföldi diplomatáknak rendezett álló fogadás büféje. A rezesbanda indulókat játszik. Hogy nem valami hivatásos katonazenekart látok, az első pillanatban lerítt róluk. A naftalinos egyenruhát hónapok óta csak erre áz alkalomra emelték ki a szekrényből. Az üstdobos sovány volt, mint a keszeg, és tegnap még kabátot szabott és varrótűt forgatott. Aki a vadászkürtöt fújja dinnye képével, talán kenyeret sütött egész héten. A klarinétos a vakoló kanalat tette le az este. A tamburmajor a kovácsműhelyt hagyta ott a mai szereplés kedvéért: a karmesteri botot úgy tartotta a kezében, mint egy kalapácsot. A hasonlat hazai, falusi emlékeimből jutott eszembe: itt talán a helyi tűzoltózenekar ad most hangversenyt? Az egész olyan volt, mintha filmforgatást látnék. A szunnyadó házak, a karcsú tornyok, a vaskos, kerek donjonok kőcsipkéi úgy rajzolódtak körénk, mint a floridai 58
