Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)

1984 / 3. szám - Tüskés Tibor: Svájci képek

vonalúan szürrealistának és absztraktnak mondott festészetet? Ugyanaz, ami nem hagy­ja a hangokat és a számokat gazdátlan nyájként szétfutni a világban. A Rend, a Tör­vény, a Harmónia. DISNEY LAND Gruyéres jelképével, a városka címerében szereplő karvallyal, a festett kerámia­­madárral már Fribourgan, Antoinette asszony ajándékboltjának polcán találkoztam1. A legenda szerint a gruyéres-i gróf udvari bolondja 1534-ben megjósolta, hogy ,,a gruyéres-i karvalyt a berni medve fribourgi lében főzi meg magának”. A finom ételkülönlegességért, a lángon olvasztott, mártásszerű gruyéres-i sajtért már érdemes volt személyesen a helyszínre utazni. A különleges ízű krémet fatége­lyekben tálalták a főtér egyik, ereszén tehénkolomipokkal díszített, fagerendás vendég­lőjében. De ami igazán megérte a fáradtságot, az nem a karvaly és nem az ételspeciali­tás, hanem egy pillanat, amely nem szerepel egyetlen útikönyvben sémi, és amelyet a leggazdagabb turista sem rendelhet meg magának előre. Ezt a véletlen szolgálta föl. Jól tudom, a lapályos tájból kiemelkedő, meredek sziklaoromra épített, falak közé zárt miniatűr város látványa is vonzza az idegent. A gruyéres-i vár is építészeti különlegesség a maga nemében. Gondoljuk el, a vár falait még a múlt században is lakták a gruyéres-i grófok örökösei, a vár kandallóiban még nyolcvan éve tűz égett. Itt kézzelfogható közelségben tanulmányozható mindaz, ami körben a svájci kastélyokat és várakat a feudalizmus korában jellemezte. A konyhai tűzhelyről mint­ha csak az imént húzta volna le a lábost a szakács. A grófi hálószoba takarói talán még melegek a bennük alvók testétől. A virágfüzéres, faragott kő ablakkeretből talán nem is egy québeci turista, hanem a gróf szobalánya néz a vár külső udvarára. De a gruyéres-i vár látványa sem ingerelne írásra. A vendéglőben kifizettük a lángon olvasztott, különleges ízű gruyéres-i sajtot, két frankért jegyet váltottunk az egykori grófi kastély megtekintésére. Az igazi érde­kességet a kisváros ingyen kínálta. A bástyák felől katonazene lármája hallatszott. A vár előtti, apró, hegyes, szúrós kaviccsal fölszórt bástyateraszon U alakban fölsorakozott katonák álltak laza pihenj­­ben. A négyszög negyedik oldalát három rohamsisakos katona, dobogó és szónoki emelvény zárta le. A katonák mögött civilek: a rokonok, a hozzátartozók kíván­csiságával nyújtogatják a nyakukat. Kissé távolabb, a dúslombú hársfák alatt fehér abrosszal leterített hosszú asztalok: rajtuk annyi pohár, ahány katona, vázában virá­gok, teli boroskancsók, süteményes tálak, fogpiszkálóval átszúrt szendvicsek nem kis halmaza. Akár egy angol kerti mulatság, grófi garden party, vagy külföldi diploma­táknak rendezett álló fogadás büféje. A rezesbanda indulókat játszik. Hogy nem valami hivatásos katonazenekart lá­tok, az első pillanatban lerítt róluk. A naftalinos egyenruhát hónapok óta csak erre áz alkalomra emelték ki a szekrényből. Az üstdobos sovány volt, mint a keszeg, és tegnap még kabátot szabott és varrótűt forgatott. Aki a vadászkürtöt fújja dinnye képével, talán kenyeret sütött egész héten. A klarinétos a vakoló kanalat tette le az este. A tamburmajor a kovácsműhelyt hagyta ott a mai szereplés kedvéért: a kar­mesteri botot úgy tartotta a kezében, mint egy kalapácsot. A hasonlat hazai, falusi emlékeimből jutott eszembe: itt talán a helyi tűzoltó­­zenekar ad most hangversenyt? Az egész olyan volt, mintha filmforgatást látnék. A szunnyadó házak, a karcsú tornyok, a vaskos, kerek donjonok kőcsipkéi úgy rajzolódtak körénk, mint a floridai 58

Next

/
Thumbnails
Contents