Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)

1984 / 3. szám - Tüskés Tibor: Svájci képek

„A berni sétáló helyek igen szépek - írja Sándor István. - Azokból a havasokra, kivált alkonyodáskor igen gyönyörű kilátás vagyon. Azok akkor úgy látszanak, mintha merő tűzben úsznának. Többi közt az úgynevezett Platteform, vagyis az öregtemplom mellett való sétálóhely nékem leginkább tetszett. Egynéhány vadgesztenyesorral vagyon béültetve, melyek az embert a sütő nap ellen védelmezik. Alatta mintegy négyszáz nyomnyira az Ár vize nagy zúgással folyik. Csodálkozni kell, ha ki a melységbe létéként, s meggondolja, hogy azon magas lapátz (lapályos tér), melyen az. ember sétál, emberi kéz által öszvehordatott s megerösíttetett. A? Ár felé mind a két szegletben kőből szépen épített egy-egy pavilon áll, melyek a sétálóknak a véletlen való esőben igen jól szolgálnak.”

Sándor István kétszáz éves szövege, a leírás kísérteties egybeesése a mai képpel Svájc egyik titkára figyelmeztet. Az állandóságra. Ide századok óta nem tette be ellenség a lábát. Itt gyökeres történeti és társadalmi változások nélkül élnek az emberek. Ez az állandóság, ez a rendíthetetlen gazdasági és társadalmi rend a forrása a berni kirakatokban látható bőségnek is. A megvetett (vagy irigyelt?) gazdagságnak is.

Hogy magam mögött mégsem kénköves, tüzes esőt idéző átokkal távoztam Bernből, Paul Klee képeinek köszönhette a város. A festő miatt megbocsátottam a mai Bernnek. Más kérdés, hogy annakidején a város megbocsátotta-e Kkenek, hogy nem úgy festett, ahogy elvárták tőle. Dehát ez a művészet színeváltozása. A művészt gyakran kitagadják, keresztre feszítik a kortársak, és a kései utas a megkövezett képek miatt elnéző lesz a várossal.

Azért, hogy egy teljes napot Klee képeivel töltsék, lemondtam a berni Kunstmuseum teljes anyagának megtekintéséről. Bernben van a világ leggazdagabb Kleegyűjteménye. A művész több személyes tárgya és a festmények, grafikák, vázlatok, Sokasága. A gyűjteményt még maga Klee hagyta a múzeumra.

Nézem a képeket, és három szót jegyzek a noteszomba: gyermekség, zene, matematika. Tudom, nem éppen közkeletű művészettörténeti fogalmak. De számomra ezek nyitottak utat a festő világába. Klee egész életében a gyermek tiszta szemével nézett a világra, és ezek a képek is azt szólítják meg, aki belül meg tudott gyermeknek maradni. Kleet szinte jó pajtási viszony fűzte apjához. A tizennyolc éves fiatalember apját tegezve és keresztnevén szólítja: „Kedves Hans, levelezőlapon írok Neked, melynek a címzése már három éve megírva itt áll; akkoriban tettem ugyanis Tobler tanár úrral az ötnapos utazást, és öt megcímzett lapot vittem magammal. Ebből az ötből azonban három az írótömbömben maradt, most egymás után felhasználom őket. Az a jó a dologban, hogy a cím arra kényszerít, Neked is írjak egyszer pár sort. Tudom persze, hogy se nem kívánod tőlem ezt, se nem várod... Mert Te aztán csakugyan nem írnál a helyemben... mégis örülni fogsz majd...” Milyen mély és bensőséges kapcsolatra vet fényt ez az egyetlen életrajzi adat is ...

Paul Klee 1940-ben halt meg, hatvanegy éves korában. Napló-jóit 1956-ban adták ki. A könyv, amelyet egyetlen fia írt róla, 1960-ban jelent meg Zürichben. (Nálunk Tandori Dezső fordításában 1975-ben látott napvilágot.) Itt olvasom a negyvenéves, angyalszívű és angyaltekintetű festő 1919-ben papírra vetett mondatát: „Állatokat és más lényeket nem földi szívvel szeretek. Nem hajolok le hozzájuk, nem emelem őket magamhoz. Inkább feloldódom előbb az Egészben, és akkor testvéri értés fűz valamennyi földi szomszédomhoz.”

És a festészet valamint a zene és a matematika kapcsolata? Nézem a falakon a reprodukcióból már jól ismert képeit, az apró pontokból összerakott Ad Parnassum-ot (1932), az egyiptomi hieroglifekre emlékeztető Legende vom Nil-t (1937) és az élete utolsó évében készített Glas-Fassade játékkocka-várát. Mi köti össze ezeket a különböző időben keletkezett képeket? Mi teszi egységessé és érthetővé ezt a nagy-57